Hat gyorsasági szakasz után a Kondor
– Dara kettős örülhetett a
legjobban, hiszen abszolút
győztesként zárták a miskolci
futamot a második vonalban.
Kétszer is ők voltak a leggyorsabbak, a
negyedik és az ötödik gyorson, viszont
a legutolsón megforogtak és
másodikak lettek Hegedűs mögött,
de elsőségüket ez nem
veszélyeztette. Az abszolút
második helyen – ellenfelei legnagyobb
meglepetésére – Hegedűs
ért célba, a harmadik helyet pedig
Kolencsik szerezte meg a megforgások és
egy lassú defekt ellenére. A negyedik
helyre Csizmeg, az ötödikre Harsányi,
míg a hatodikra Szecsődi érkezett. A
korábban élen álló
Szabó a negyedik gyors stopjában leadta a
menetlevelét, miután három
keréken jöttek ki a
szakaszról.
Az F csoportban nem változott a sorrend,
Borbásék zártak az élen,
52,3 másodperccel megelőzve Váradit
és 1:15,9 perccel Mózert. A negyedik
gyorsasági szakaszt még
megnyerték, majd visszavettek a
tempóból és már csak a
biztos célba érésre
törekedtek. Az ötödik és hatodik
gyorsot Mózerék nyerték a
Subaruval.