DVTK: Ugraiért még nem jelentkeztek

DVTK: Ugraiért még nem jelentkeztek

Miskolc - Bódog Tamástól, a DVTK szakmai igazgatójától rákérdeztük arra, hogy a válogatottban jól bemutatkozó Ugrai Roland (akinek 2019. június 30-ig szól a szerződése) iránt lett-e kereslet, érdeklődés, esetleg annyira, hogy már a télen értékesítheti a klub.
DVTK vs. DVSC - Fél órával később indul a derbi

DVTK vs. DVSC - Fél órával később indul a derbi

Debrecen, Miskolc - Az M4 Sport döntése miatt változott a keleti rangadó kezdési időpontja.

DVTK: A rutinosabb csapat nyert

Miskolc - A női labdarúgó NB I 10. fordulójában az MTK Hungária FC csapatát fogadta a DVTK együttese Kazincbarcikán.

Újabb ügyészi indítvány a garázda futballszurkolók ügyében

Budapest - További kilenc embernél indítványozta lakhelyelhagyási tilalom elrendelését, valamint eltiltást a sportrendezvények látogatásától a budapesti IX. kerületi ügyészség a november elején egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a napokban őrizetbe vett újabb gyanúsítottak közül - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Feladták magukat a körözött futballszurkolók, húsz embert gyanúsítanak a Groupama Arénában történt verekedés miatt

Feladták magukat a körözött futballszurkolók, húsz embert gyanúsítanak a Groupama Arénában történt verekedés miatt

Budapest - Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján.

Tizennégy embert hallgattak ki a Groupama Arénában történt verekedés miatt

Budapest - Összesen 14 embert hallgattak ki gyanúsítottként és négyet még keres a rendőrség a Groupama Arénában történt verekedéssel összefüggésben - közölte a rendőrség a police.hu-n szerdán.

Magyarország-Costa Rica - A játékosok bizakodóak a jövőt illetően

Budapest - A játékosok bizakodva és pozitívan látják a magyar labdarúgó-válogatott jövőjét, noha az együttes története egyik legrosszabb évét zárta le, igaz egy 1-0-s győzelemmel a világbajnoki résztvevő Costa Rica ellen.
Magyarország-Costa Rica: Győzelemmel zárta az évet a válogatott

Magyarország-Costa Rica: Győzelemmel zárta az évet a válogatott

Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a világbajnoki résztvevő Costa Rica csapatát idei utolsó mérkőzésén a Groupama Arénában.
U21-es Eb-selejtező - Cipruson nyert a magyar válogatott

U21-es Eb-selejtező - Cipruson nyert a magyar válogatott

Budapest/Larnaca - A magyar U21-es labdarúgó-válogatott kedden 2-0-ra győzött Cipruson a 2019-es, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság selejtezőjében, így továbbra is veretlen.

Labdarúgó NB I - A szlovák Michal Hipp a Haladás új vezetőedzője

Budapest/Szombathely - Michal Hippet nevezték ki a Swietelsky-Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

Magyar-Costa Rica-i - Sallai Roland visszatért a klubjához

Budapest - Sallai Roland, a Costa Rica elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagja sérülés miatt visszatért klubjához, a ciprusi APOEL-hez.
„A mai mérkőzésen a győzelem megszerzése volt a legfontosabb”

„A mai mérkőzésen a győzelem megszerzése volt a legfontosabb”

Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 14. fordulójában megyei meccset játszottak vasárnap.

Magyar-Costa Rica-i - Négy új játékost hívott be a keretbe Szélesi Zoltán

Budapest - Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány sérülések miatt négy új játékost hívott be a magyar labdarúgó-válogatottba, amely kedden Costa Rica együttese ellen játszik felkészülési mérkőzést.
DVTK vs. Tatran - Bódog nem volt boldog a vereség után

DVTK vs. Tatran - Bódog nem volt boldog a vereség után

Miskolc - A nemzetközi szünetben felkészülési mérkőzést játszott a DVTK a szlovák élvonalbeli 1. FC Tatran Presov ellen szombaton délután.

Magyar-Costa Rica-i - Varga Roland sérülés miatt kikerült a keretből

Budapest - Varga Roland sérülés miatt kikerült a magyar labdarúgó-válogatott keretéből, amely idei utolsó összecsapását kedden játssza Costa Rica ellen.

FTC: szervezett támadás történt, eddig 11 embert azonosítottak

Budapest - A Ferencvárosi Torna Club (FTC) szerint előre megszervezett, tudatos támadás, bűncselekmény történt a szombati labdarúgó-mérkőzés szünetében, amire nem lehetett felkészülni.
DVTK: Közös akció a szurkolókkal

DVTK: Közös akció a szurkolókkal

Miskolc - A DVTK a magyarországi klubok közül elsőként állt a Szurkolók az állatkínzás ellen mozgalom mellé.

Újpesti címervita - Az egyesület már korábban a cégbírósághoz fordult

Budapest - Az Újpesti Torna Egylet minden tőle telhető lépést megtett és a jövőben is meg fog tenni a címer visszaállítása érdekében - tájékoztatta a klub az MTI-t, arra a hírre reagálva, miszerint újpesti szurkolók egy csoportja a cégbírósághoz fordult az ügyben.
Kameruni Mezőkövesden, a kapus a DVTK-hoz megy?

Kameruni Mezőkövesden, a kapus a DVTK-hoz megy?

Mezőkövesd, Miskolc - Megyénk mindkét élvonalbeli futballcsapata, a Diósgyőri VTK és a Mezőkövesd Zsóry FC is edzőmeccset játszik a hétvégén.
Szurkolók inzultálták egy újvárosi futballista feleségét

Szurkolók inzultálták egy újvárosi futballista feleségét

Balmazújváros - A Diósgyőri VTK – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzés után sajnálatos dolog történt a csapat háza táján - olvasható a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő labdarúgócsapatának hivatalos honlapján.
Luxemburgi-magyar - Újabb kínos vereség

Luxemburgi-magyar - Újabb kínos vereség

Luxembourg - A magyar labdarúgó-válogatott újabb kínos vereséget szenvedett, ugyanis csütörtökön 2-1-re kikapott Luxemburg vendégeként barátságos mérkőzésen.

Almási nagymester is csapattag volt Krétán

Hersonissos - A férfiválogatott az 5. helyen zárt a sakkozók Krétán rendezett 21. csapat Európa-bajnokságán.

MLSZ - Büntetés nélkül zárták le Sankovic és Henty ügyét

Budapest - Büntetés nélkül zárta le az újpesti Bojan Sankovic és a székesfehérvári Ezekiel Henty ügyét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön.

Újpesti címervita - Cégbírósághoz fordultak a szurkolók

Budapest - A cégbírósághoz fordultak az Újpest FC labdarúgócsapatának szurkolói, akik továbbra is a címer megváltoztatását kifogásolják.

Élő tv-sportközvetítések - Csütörtök, péntek

Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Gálamérkőzéssel avatták fel a Haladás új stadionját Szombathelyen

Gálamérkőzéssel avatták fel a Haladás új stadionját Szombathelyen

Szombathely - Ünnepélyes keretek között szerda este felavatták a Haladás-Swietelsky új labdarúgó-stadionját Szombathelyen a Rohonci úton. A zöld-fehérek az eszéki NK Osiek csapatát fogadták gálamérkőzésen, és egygólos hátrányból fordítva 3-1-re legyőzték az 56. perctől emberhátrányban futballozó ellenfelet.

Labdarúgó NB I - Már nem Pacsi Bálint a Haladás vezetőedzője

Budapest/Szombathely - A Swietelsky-Haladás vezetősége menesztette Pacsi Bálintot, az OTP Bank Ligában szereplő labdarúgócsapat vezetőedzőjét.

Luxemburgi-magyar - Nikolics: ideje lenne gólt szereznem

Budapest - Nikolics Nemanja nagyon várja, hogy csütörtökön Luxemburgban több mint egy év után ismét magára ölthesse a magyar labdarúgó-válogatott mezét.

Svájci-magyar - Tízezer frankra büntették az MLSZ-t

Budapest/Zürich - Pénzbüntetést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott Svájc elleni világbajnoki selejtezőjén tapasztalt szurkolói magatartás miatt.
Bódog Tamás: „Külön csalódás számomra ez a viselkedés”

Bódog Tamás: „Külön csalódás számomra ez a viselkedés”

Miskolc - Mindenhol szankcionálnak az edzők, a játékosok pedig többnyire elfogadják a döntést, és nem azért, mert muszáj, hanem azért mert jogosnak tartják a büntetést - mondta Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója, miután pénzbüntetéssel sújtotta Busai Attilát.
 





hirdetés




hirdetés