A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 30. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a már kiesett Vasas együttesét fogadta szombaton 15 órától az Andrássy úti Katlanban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!
tovább »
Miskolc - Szombaton 15 órától, a Vasas elleni hazai összecsapással zár szezont a DVTK.
tovább »
Egy esztendővel ezelőtt az NB I-be jutást ünnepelték parádés módon a diósgyőri szurkolók, szombaton pedig akár az Európa Ligába való kijutás miatt kezdődhet a fieszta.
tovább »
Bundabotrány: harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma.
tovább »
Ötödik állomásával folytatódott a hazai szinten rendhagyónak számító DVTK Road-show. A piros-fehér futballisták Edelény, Sajószentpéter, Abaújszánó és Miskolc után Ózdra látogattak el.
tovább »
"Tudom, hogy milyen nehéz helyzetben van ilyenkor egy csapat, és edzője, amikor egy már kiesett csapattal kell kiállni. Ma nem úgy játszottak, mint egy kiesett csapat, volt tartásuk, és elismerést érdemel a játékuk" - nyilatkozta Szentes Lázár, a Diósgyőri VTK szakmai igazgatója a Vasas elleni győzelem után.
tovább »
2012. május 23. napján – a 2009. augusztus 26. napján lejátszott Nyíregyháza-Diósgyőr (3:0) Ligakupa mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban – a Diósgyőr akkori labdarúgóit, G. Tamást és K. Norbertet 1 rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség.
tovább »
A 2009-es Szpari-Diósgyőr Liga-kupa mérkőzést is vizsgálják a nyomozók.
tovább »
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Újabb kilenc labdarúgót hallgatott ki a héten gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett bundaügyben. A manipulációval érintett mérkőzések száma immár harminc, a gyanúsítottként kihallgatott futballistáké pedig harminckilenc.
tovább »
Miskolc - Diósgyőri Minarik Edeként Svercsók Béla is jól tudta: kell egy csapat. És meg is csináltad. Megtettél mindent, amit megtehettél, és talán még többet is. Elévülhetetlen érdemeid vannak abban, hogy országos hírűvé vált az acélműi kispályás focicsapat, mégha a gólokat Viczek Zsolték, Kuttor Barnáék szerezték is. Sportszervezői tevékenységed csodaszámba ment akkoriban. Nemcsak eredményesen szerepelt az acélműi együttes, de ötletesen, szemet gyönyörködtetően is játszottak, ahogy Te fogalmaztál: "A mi fiaink".
1 tovább »
Miskolc - Négy feltételnek kellene teljesülnie a DVTK EL-t érő negyedik helyéhez.
tovább »
A labdarúgó NB III. Mátra csoportjának 29. fordulójában előrehozott mérkőzésen játszott szerdán a DVTK tartalék gárdája.
tovább »
Jogosulatlan szerepeltetés miatt indult óvási eljárás alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi tanácsa az FTC – Kecskemét mérkőzés pályán elért (2–1) eredményét törölte és a mérkőzés három pontját, 3–0-ás gólkülönbséggel az FTC javára írta.
tovább »
Péntektől jövő hét szerdáig az Eb-elitkörben szerepel a magyar U19-es válogatott.
tovább »
Vasárnap közönségszórakoztató mérkőzésen maradt Szombathelyen pont nélkül a DVTK, ahol a vereség ellenére is megköszönte a játékot a kétszáz vendégszurkoló a diósgyőri labdarúgónak. A hírek mégsem erről szólnak - olvasható a dvtk.eu-n.
tovább »
Szerdán este egy találkozót játszanak az NB III-as labdarúgó bajnokság Mátra csoportja 29. fordulója keretében.
tovább »
A DVTK iránti szeretet miatt több száz kilométer sem jelentett akadályt a legfanatikusabb diósgyőri drukkerek számára, hogy Szombathelyen is biztassák kedvenceiket. Nézze meg Ön is a Haladás - DVTK meccs fotóit és videóit!
tovább »
Miskolc - Több száz rendőr gyakorlatozik kedden és szerdán a DVTK Stadionban.
tovább »
Nagyot küzdött a DVTK labdarúgócsapata Szombathelyen. A piros-fehérek mindent megtettek, hogy legyőzzék a Haladást, de ezúttal a Fortuna elpártolt mellőlük. Ön szerint ki volt a piros-fehérek legjobbja?
tovább »
Miskolc - "Dániel: hív a Duna, vár a MÁV" – ezzel a felirattal reagáltak DVTK-szurkolók Dániel Péter újabb akciójára.
tovább »
A labdarúgó NB I 29. fordulójában vasárnap a Haladás vendége volt a Diósgyőr.
tovább »
Miskolc - Ehhez "csak" annyi kell, hogy a Diósgyőr az utolsó fordulóban megverje a Vasgyárban már kiesett Vasast, valamint, hogy a Honvéd kikapjon Pécsett, és hogy a Kecskemét és Paks se nyerjen (előbbi Siófokon, utóbbi a Ferencvárost vendégül látva).
tovább »
Budapest, 2012. május 20., vasárnap (MTI) - A bajnok Debrecen simán győzött a Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, a fővárosi csapat ezzel együtt megtartotta negyedik helyét.
tovább »
Budapest, 2012. május 20., vasárnap (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája:
tovább »
A labdarúgó NB III Mátra csoportjának 26. fordulójában magabiztosan nyert vasárnap a DVTK tartalékcsapata.
tovább »
"Láttuk a szombat esti BL döntőn is, hogy miként jár a kapu előtti lehetőségeit elhibázó csapat" - nyilatkozta Szentes Lázár a szombathelyi vereség után.
tovább »
A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 29. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája Szombathelyen lépett pályára a Haladás vendégeként vasárnap 15 órától. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!
tovább »
Vasárnap 15 órától Szombathelyen meccsel a Diósgyőr az NB I utolsó előtti fordulójában. A mérkőzésről élőben tudósítunk. Ön szerint mi lesz a mérkőzés végeredménye?
tovább »
Budapest, 2012. május 19., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája.
tovább »
Budapest, 2012. május 19., szombat (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának eredményei és a tabella.
tovább »
Vasárnap 15 órától Szombathelyen a Haladás vendége lesz a DVTK az NB I 29. fordulójában.
tovább »
Budapest - Az Elsőfokú Licencadó Bizottság szerdán megtartott ülésén meghozta döntését a május 3-án hiánypótlásra felszólított sportszervezetek licenckérelmeivel kapcsolatosan.
tovább »
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Azzal, hogy eldőlt, a Győr nem indulhat európai kupasorozatban a következő idényben, rendkívül értékessé vált a labdarúgó OTP Bank Ligában a negyedik hely, melyért négy csapat verseng.
tovább »
Miskolc - Hetek óta „csend üli” meg az úgynevezett bundaügyet. Ez a csend azonban csak látszólagos.
tovább »
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Ligából kiesett Vasas nem kapott licencet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottságának szerdai ülésén.
tovább »
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Elutasította a Győri ETO FC fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), így érvényben marad az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi határozata, amelynek értelmében a zöld-fehér gárda két évig nem indulhat a kontinentális kupákban.
tovább »
Dudás Hunort, a DVTK-t működtető gazdasági társaság ügyvezetőjét hétfőn nem tudtuk utolérni „licencügyben”, ám a Diósgyőr irányítója kedden lapunknak elmondta: nyugodtan várják az Elsőfokú Licencadó Testület szerdai döntését, mivel minden olyan dolgot megtettek, beadtak, amely a korábbi, május 3-i döntés során, után megfogalmazódott.
tovább »
Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója, megbízott vezetőedző a szombati Road Show-n jelentette be, hogy a Diósgyőr visszavásárolja a szintén NB I-es Lombard Pápa TFC-től – a piros-fehéreknél jelenleg a szezon végéig kölcsönben szereplő – Takács Pétert.
tovább »
A DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont csapatkapitánya, Csepregi Gabriella még most sem érti, miért állították ki.
tovább »
Csupán pár nappal a meccs előtt dőlt el, hogy a doppingellenőrök Miskolcra látogatnak.
tovább »