2008.08.20 19:33; Frissítve: 2008.08.20 19:33


Tabaka József megmondta előre

Tabaka József megmondta előre
A dobogós helyek sorsáról két különfutam döntött a salakos Debrecen Nagydíjon.

A 34. salakmotoros Debrecen Nagydíjra gyülekezett a publikum a Gázvezeték utcai stadionban, s a szokásokhoz hűen újfent több ezren választották ezt az eseményt a Virágkarneváli programok sorából. A viadalon hét ország, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Horvátország, Olaszország, Ausztria és Magyarország 16 versenyzője mérte össze erejét. A névsorból kitűnt, hogy kiegyensúlyozott a mezőny, így izgalmas csaták voltak kilátásban a dobogós helyekért.

Izgalmas végkifejlet

A hazai kedvencek közül Tabaka József ráijesztett a drukkerekre, ugyanis nyitó futamában csak harmadikként ért célba, ellenben Tihanyival, aki gyengébb start után futamgyőzelemmel kezdett, míg Kovács Roland második lett. Viszont Kovácsnak be kellett érnie ezzel a két ponttal, mivel a következő futamában hatalmasat bukott és nem tudta folytatni a szereplést. A folytatásban Tihanyi és Tabaka ellentétes utat jártak be, mivel a salakozás nagy doyenje lenullázott, majd kétszer másodikként intették le a futam végén, addig az ifjú titán 9 ponttal állt négy starthoz állást követően.

A várakozásoknak megfelelően óriási keresztbeveréseket láthatott a nagyérdemű, aminek következtében az utolsó négy futam előtt teljesen nyílt volt a küzdelem a dobogós helyekért, szám szerint heten, Maks Gregoric (szlovén), Tomasz Rempala (lengyel), Tabaka, Manuel Hauzinger (osztrák), Hynek Stichauer (cseh), Rafal Trojanowski (lengyel) és Maciej Kuciapa (lengyel) reménykedhettek még abban, hogy a derbi végén az emelvényen állhatnak. A szervezők jól taktikáztak, hiszen az utolsó, 20. etapban négy olyan vaspapucsos küzdött egymással, aki favoritnak számított.

Sajnos nem volt egyszerű történet a futam, hiszen először Hauzinger és Trojanowski is hatalmasat bukott (az osztrák hibájából), majd a megismételt etapban a lengyel újra salakot fogott. Viszont Tabaka nyert és így két különfutam után alakult ki a végeredmény. Elsőként Stichauer szerezte meg a 3. helyet Gregoric és Trojanowski előtt, majd következett a nagydíj sorsát eldöntő párviadal Tabaka és Kuciapa között. Annak ellenére, hogy tabi már a verseny előtt megmondta, hogy javítani akar tavalyi helyezésén – ami a 3. volt –, sőt nyerni szeretne, azért a legtöbben a rutinos Kuciapának adtak több esélyt a diadalra. De a 19 esztendős debreceni tehetség remek start után az élre állt és nem engedte ki kezéből a győzelmet.

Végeredmény:

1. Tabaka József (magyar) 12+3,

2. Maciej Kuciapa (lengyel) 12+2,

3. Hynek Stichauer (cseh) 11+3,

4. Maks Gregoric (szlovén) 11+0,

5. Rafal Trojanowski 11,

6. Manuel Hauzinger (osztrák) 10, …

8. Tihanyi Sándor (magyar) 9, …

14. Kovács Roland (magyar) 2, …

16. Szegedi Máté (magyar) 1,

17. Szilágyi Tamás és Nagy Zsolt (magyarok) 0.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák élőben a BOON-on!
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés