2008.10.8 09:14; Frissítve: 2008.10.8 09:14


Tabaka: „Halálfélelmem volt”

Tabaka: „Halálfélelmem volt”
Egy videofelvétel és az internet jóvoltából tízezrek nézték meg és szörnyülködtek el azon, amit a debreceni salakmotoros, Tabaka József átélt a miskolci lengyel ligás versenyen.

A mindössze 19 esztendős tehetség a harmadik futamában a depó felöli kanyarban bukott, s balszerencséjére a mögötte motorozó lengyel Dawid Cieslewicz már nem tudta kikerülni, és elütötte a földön fekvő magyar vaspapucsost.

Vérfagyasztó jelenet volt, ebben a pillanatban kevesen gondolták, hogy Tabaka megúszta törés nélkül, viszont a tüdeje bevérzett, agyrázkódást és zúzódásokat szenvedett.

A debreceni salakost jelenleg is a miskolci kórház intenzív osztályán ápolják.

Fent és lent

– Szerencsére egyre jobban vagyok, de ez a sok cső, ami kiáll belőlem, nagyon zavar – mondta a Naplónak a betegágyán a népszerű versenyző, aki kérésünkre felidézte az ominózus pillanatot.

– Abban a pillanatban, ahogy földre kerültem, egyből bevillant, hogy nagyon rossz helyen vagyok, hiszen ezen a pályán mindenki a belső íven akar haladni, s én pont ott fekszem.

Ahogy ezt átgondoltam, már éreztem az ütést a testemen és beszorult a levegő. Borzasztó légszomjam volt, ijedten próbáltam levegőt venni, de nem tudtam, és nagyon kétségbeestem. Még soha nem éltem át ennyire kellemetlen érzést, nem tagadom, halálfélelmem volt.
Tabaka Józsefet értelemszerűen nagyon megviselte az eset, s nem titkolja, megfordult a fejében, hogy abbahagyja a salakmotorozást. – Amikor fut a szekér és a dobogó tetején állva nekem játsszák a magyar himnuszt, arra gondolok, hogy ez az érzés bármit megér; viszont amikor egy kórházi ágyon szenvedek, nem sokat ér a dicsőség, s azon töprengek, megéri-e csinálni.

Elgondolkozom a hogyan továbbról, amire lesz időm, hiszen a főorvos úr azt mondta, hogy most már rendben leszek, de a felépülésem így is hónapokat vesz igénybe.

Tavaszra kiderül, hogy versenyzem-e tovább – fogalmazott a debreceni motoros.

- Boros Norbert -

  • Életveszélyben Tabaka József
  •  Tabaka József 2008.10.06.

  • Tabaka József az intenzíven
  • << vissza a BOON főoldalára


    Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
    Debreceni úszó Eb – Dara nem jutott be a fináléba
    Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Dara Eszter nem került be a legjobb nyolc közé 50 m gyorson a debreceni [...] tovább »
    Debreceni úszó Eb – Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna a 200 m pillangó döntőjében
    Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Hosszú Katinka a legjobb idővel, Jakabos Zsuzsanna pedig harmadikként [...] tovább »
    Debreceni úszó Eb – Bernek Péter ezüstérmes 200 m háton
    Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Bernek Péter 1:55.88 perces országos csúccsal ezüstérmet nyert 200 m [...] tovább »
    Debreceni úszó Eb – Takács Krisztián hajszálra a döntőtől
    Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Takács Krisztián a kilencedik lett az elődöntőben, így éppen [...] tovább »
    Debreceni úszó Eb – Cseh László ezüstérmes 100 m pillangón
    Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Cseh László ezüstérmet nyert 100 m pillangón a debreceni úszó [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés