Miskolc – Szatmári László, Magosi Norbert, Ferjan Matej, Jason Crump. Ez volt a szombati Bajnokcsapatok Európa Kupájának fináléjára készülő boon.hu-Speedway Miskolc kerete szerda kora délutánig. Jacsó Tibor elnök, a verseny rendezője ugyanis azt ígérte, hogy ,,tizenkilencre” lapot húznak, s erről – sikeres tárgyalások esetén – azonnal beszámolnak. Megtartották a szavukat.
- Az ugyancsak a Grand Prix-ban vitézkedő, tavalyi csapat világbajnok győztes dán Hans Andersen is nálunk húzza majd szombaton! – tudtuk meg a nem mindennapi újabb igazolási hírt a népkerti klubvezetőtől. – Úgy érzem, hogy a három magyar fiúval, Andersennel és a kétszeres világbajnok Crumppal eséllyel vesszük fel az elsőségért vívott harcot a sokszoros BEK győztes orosz csapattal.
Miskolc: speedway főváros
Az biztos, hogy fantasztikus derbit láthatnak majd a Népkertbe kilátogató drukkerek, hiszen a Mega-Lada Togliatti sem ült a babérjain, ugyanis megállapodtak az idei világelső Nicki Pedersennel és egy korábbi világbajnokkal, az amerikai Greg Hancockkal is. Információink szerint Miskolcon köszönthetjük a 2007-es junior világbajnokot, Emil Sajfutdinov is orosz színekben. Ami még bizonyos: itt lesz a BEK meccsen a horvát együttesben az idei Európa-bajnok Jurica Pavlic is. A kupacsata lengyel résztvevője, az Atlas Wroclaw a polák csillagokra számít, ezért Tomasz Gapinskival, Krzysztof Slabonnal, Tomasz Jedrzejakkal és Maciej Janowskival állnak ki Miskolcon. Úgy tudjuk, hogy hozzájuk még egy ismert GP sztár csatlakozik majd.
Emlékeztető
PSK Olymp Praha (cseh) – Speedway Miskolc 34:26 |
| Olymp Praha: Wolff 8, Fuksa 3, Ondrasik 9, Doubek 0, Otruba 3, Gavenda 9, Hulob 2. Speedway Miskolc: Tihanyi 4, Magosi 5, Bencze 5, Lőrincz 1, Szatmári 8, Kovács 3. (A 10. futam után a szakadó eső miatt le kellet fújni a meccset, melynek a pályán kialakult eredmény lett a végeredménye.) |
A lengyel II. liga végeredménye |
| 1. Kolejarz Rawicz 12 9 – 3 21 2. Lokomotiv Daugavpils 12 8 2 2 20 3. Orzel Lódz 12 8 – 4 19 4. Kolejarz Opole 12 6 – 6 13 5. Speedway Miskolc 12 4 1 7 9 6. KSM Krosno 12 3 2 7 9 7. PSK Olymp Praha 12 1 1 10 3 További információk: bek2007.boon.hu |
(Fotó: Nagy Viktor (www.vikopeu.hu)