A csütörtöki ukrán túra után a hét utolsó napján is pályára lép a Speedway Miskolc csapata. A salakmotoros lengyel II. liga rájátszásának 5., utolsó előtti fordulójában az az Orzel Lódz lesz Magosiék ellenfele, amelyik csapatnak már nincs sansza arra, hogy jövőre az I. ligában folytassa. Az viszont biztosra vehető, hogy a Lódz meg fogja majd nehezíteni a magyar csapat dolgát, hiszen legutóbb éppen a Miskolcot üldöző Gnieznótól rabolt pontot (45:45) az Orzel.
Begyűjteni
– Nem fogok újat mondani: győzelmet várok a csapattól Lódzban, és azt, hogy kiköszörüli a csapat a rovnói csorbát – nyilatkozta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Vasárnap estére sok mindenre választ kapunk majd, hiszen szombaton a Lódzot, majd vasárnap a Rovnót fogadja a Gniezno, mielőtt október 5-én Miskolcon vendégül látjuk őket. Természetesen nekünk mindenképpen be kell gyűjtenünk a győzelemért járó két pontot, és az egy pontot érő bonuszt is. Az Ukrajnában 48:42-re elveszített meccs után nagyon el voltam keseredve, de talán még nem úszott el minden lehetőségünk a csont nélküli feljutásra. Hiszem, hogy egyáltalán nem borítékolható a papírforma, még bármi történhet a hétvégén. De akár hogyan is alakul, az biztos, hogy mindent megfogunk tenni a végső sikerért!
| Tények |
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK TABELLA |