,,Elsőként szeretnénk bejelenteni, hogy Tomasz Bajerszki ismét csapatunk tagja” – nyilatkozta Jacsó Tibor, a miskolciak elnöke.
- Mint arra talán sokan emlékeznek, a miskolci salakmotorsport újkori történetének kezdetén, 2004-ban már tagja volt csapatunknak az egykori Grand Prix-es lengyel vaspapucsos. Most viszont a lengyel II. ligás együttesünket erősíti majd Bájer, aki örömmel tér vissza Magyarországra. Terveink szerint a szurkolók vele is találkozhatnak majd március közepén, Miskolcon.
Nemzetközi névsor
Rajta kívül Martin Gavenda (cseh) és Hynek Stichauer (cseh) már korábban megállapodott a magyar együttes vezetésével. Ugyancsak az I. ligába vágyó együttest erősíti majd Marcin Les (lengyel), Karol Baran (lengyel), Radik Tibeev (orosz), Ricky Ashworth (angol) és Ben Wilson (angol) is.
- Nem mondtunk arról sem, hogy a tavalyi szezonban is minket erősítő svéd Stefan Ekberg, a cseh Adrian Rymel és a lengyel sztár, Tomasz Rempala is tagja legyen a hétről hétre győzelemre éhes csapatunknak – tette hozzá a Speedway Miskolc elnöke, aki elárulta azt is: néhány nap múlva a magyar kerettagok névsorát is megosztják a szurkolókkal.
Információink szerint a lengyel II. liga vonatkozásában január 26-ig kell megkötnie a klubnak a szerződéseket.
Kapcsolódó cikkek: