2010.07.11 07:26; Frissítve: 2010.07.11 07:26


Minimál csapattal az SM

Minimál csapattal az SM
Ezúttal sem a visszavágás, hanem a kiállás a tét a Speedway Miskolc számára.

A salakmotoros lengyel I. liga 12. fordulójában a Speedway Miskolc csapata vasárnap 18 órától a Lotos Wybrzeże Gdańsk együttesének vendége lesz. A két gárda a múlt héten vasárnap Miskolcon mérkőzött meg egymással, és az akkor sem a legjobb összeállításában versenyző miskolciak ellen 21 pontos győzelmet arattak a lengyelek.

Normális esetben a visszavágás reményében kelne útra ilyenkor a vesztes csapat, de ne felejtsük el, itt a Speedway Miskolc együtteséről van szó, arról a gárdáról, amelyik hetek óta kötéltáncot jár annak érdekében, hogy fennmaradjon, hogy megmaradjon. Az anyagi gondokkal küszködő klubnál már az is reménykeltő, ha az a biztos hír érkezik egy idegenbeli meccs előtt, hogy útra kelnek.

Nem fér bele

– Minimál csapat fog elutazni Gdanskba, olyan létszámú, amibe már én sem férek bele – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – A lényeg, hogy a versenyzőink legyenek ott, bár őszintén szólva még az ehhez szükséges pénz sem áll a rendelkezésünkre, de ott akarunk lenni, folytatni akarjuk a szereplést.

A minimál csapatról szólva Jacsó Tibor elmondta, hogy vannak olyanok, akik sérülés miatt nem lehetnek ott, példaként említette a múlt vasárnapi bukása után mentővel a kórházba szállított James Wrigthot, aki a könyök és gyomor sérülése miatt került kórházba, de nem ezek miatt nem tud versenyzeni.

Jacsó Tibor elmondása szerint a motorosnak a bukás során letört egy darab az egyik fogából, ami ettől begyulladt, és ezt látva a fogorvos nem engedte repülőgépre ülni Wrightot, mert a légnyomáskülönbségek csak rontanának jelenlegi állapotán. A Speedway Miskolc elnöke azt is megjegyezte, hogy természetesen vannak olyanok, akik bár tudnának jönni, de őket az anyagiak hiányában nem tudják ,,mozdítani”.

– A sztenderdnek számító magyar versenyzőkön, Magosin, Tabakán és Szatmárin kívül, a két szlovén junior, Conda és Kukovica versenyezhet majd Gdanskban, meglátjuk, hogy milyen eredménnyel – mondta Jacsó Tibor. – A helyzet az, hogy minden egyes versennyel, amit letudunk ilyen szerény összeállításban, csak távolodunk a bennmaradást értő helytől. Persze a rájátszásban van esély arra, hogy javítsunk, hogy kiharcoljuk az I. ligás tagságot, és akár a 6. helyre is odaérhetnék, de ehhez az anyagiakat rendezni kellene, mert csak ebben az esetben vehetnénk részt a legerősebb összeállításban.


A salakmotoros lengyel I. liga állása

     m  gy  d  v  mpk  mp  bp  öp
 1.  Lokomotiv Daugavpils  11  7  -  4  +141  14  3  17
 2.  Start Gniezno  10  7  -  3  +79  14  3  17
 3.  Marma Hadykówka Rzeszów  9  7  -  2  +177  14  2  16
 4.  GTŻ Grudziądz  11  7  -  4  +75  14  2  16
 5.  Lotos Wybrzeże Gdańsk  10  5  -  5  +11  10  1  11
 6.  PSŻ Lechma Poznań  10  5  -  5  -5  10  1  11
 7.  RKM ROW Rybnik  10  2  -  8  -114  4  1  5
 8.  Speedway Miskolc  11  1  -  9  -364  2  0  2
                   

Az elhalasztott meccsek új időpontjai:

július 10.: KM ROW Rybnik – PSŻ Lechma Poznan (8. forduló),
július 25.: Start Gniezno – Marma Hadykówka Rzeszów (8. f.),
július 27.: Marma Hadykówka Rzeszów – Lotos Wybrzeże Gdańsk (11. f.).


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák élőben a BOON-on!
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés