2007.10.5 11:17; Frissítve: 2007.10.5 11:17


„Míg akad egy kerék…”

Jacsó Tibor Jacsó Tibor
„Nem adom fel, míg egy darabban látsz, / Nem adom fel, míg életben találsz, / Nem adom fel, míg nem robbanok szét, / Míg akad egy kerék, / Mit tovább vihetnék, / Mi tovább forog még…” – dúdolhatja Jacsó Tibor, a boon.hu-Speedway Miskolc elnöke.

No, nem csak az október 6-ai BEK-döntő apropóján ül a legendás LGT zenekartól vett néhány soros idézet. Nem, hiszen ez az esztendő sem volt mentes a csapat körüli nehézségektől.

– Az idei lengyel II. liga küzdelmeinek közepén kis híja volt, hogy bedobom a törülközőt – jelentette ki Jacsó Tibor. – Azonban a barátaim meggyőztek arról, hogy folytassam. Folytassuk együtt, mert akkor kárba megy az elmúlt évek verejtékes munkája és semmi értelme nem volt az anyagi áldozatoknak. De nem is ez, hanem maga a salakmotorozás, a speedway maga hitette el velem, hogy tovább kell csinálnunk.

Sztárparádé

A gondok – ami természetesen a sportban nem csak „salakos” sajátosság – megoldására pedig több nagy nemzetközi viadal is megoldást hozhatott volna, hozhatna. Például éppen a BEK-döntő, ami valljuk be; Magyarországon még sohasem látott sztárparádét ígér szombaton délután a népkerti Speedway Arénába.

– Az ellenfelek között itt lesz idei világbajnok Nicki Pedersen, miskolci színekben a tavalyi világbajnok Jason Crump, ugyanakkor láthatja a nagyérdemű a 7 éves Európa-bajnokot, a horvát Jurica Pavlicot is, aki két hete a Grand Prix-ben is bemutatkozott – sorolta a klubvezető. – Persze ezzel nem teljes a névsor, mert Rune Holta, Greg Hancock, vagy akár még több GP-pilóta is tiszteletét teheti nálunk. Nem titkolom, nyerni akarunk! Emlékezetessé akarjuk tenni ezt az esztendőt is. 2004-ben, amikor Miskolcon versenyzett meghívásunkra a hétszeres világbajnok Tony Rickardsson – azt hittük, nincs feljebb. Amikor tavaly az egyéni Európa-bajnoki döntő megrendeztük, azt hittük, tényleg nincs nagyobb, nem lehet űbereleni ezt a meccset. Lehet, mert most itt a BEK-döntő! A mi BEK-döntőnk, ahol a boon.hu-Speedway Miskolc csapatában világbajnok húzza majd. Hogy van-e tovább? Hogy lehet-e ezt még túlszárnyalni Miskolcon? Hiszem, hiszük, hogy igen. A Miskolc Grand Prix-val.

 

(Az interjú október 1-én készült.)

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák élőben a BOON-on!
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés