2008.08.21 12:59; Frissítve: 2008.08.21 12:59


Miért nincs a csapatban Ekberg?

Miért nincs a csapatban Ekberg?
Egyik szurkolónk arról érdeklődött, hogy miért nem szerepelteti lengyel ligás csapatában Stefan Ekberget a Speedway Miskolc. Íme, a válasz!

Üdvözlöm Tibor!
Érdeklődni szeretnék, hogy a vasárnapi liga verseny előtt lesz valamikor edzés a Népkertben? Nagyon sok szurkoló, köztük én is ebben az évben hiányoljuk Stefan Ekberget, mert még az idén nem láttuk a miskolci csapatban. Valamikor még a hátralevő miskolci liga versenyeken fogjuk látni, vagy már nem valószínű? Eddig miért nem láthattuk, hiszen a miskolci szurkolok egyik kedvenc versenyzője és elég erős húzó ember?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel, Bölkény Gergő.

Kedves Gergő!
Stefán Ekberget ebben az évben egy jól fizető szerződés köti az angol Ray House csapatához is, amely csapat az angol ligás versenyeit minden esetben vasárnapi napokon teljesíti. A közöttünk lévő megállapodás megkötése után alakult így Stefán helyzete, amit mi tudomásul vettünk és elfogadtunk. Ennek figyelembevételével: kevés az esély, hogy Ekberg – aki ráadásul egy kulccsonttörésből lábadozik – a vasárnapi ligameccseken a miskolci csapat rendelkezésére állhat. (Ez a helyzet csak abban az esetben változhat meg, amennyiben Ekberggel szerződést bont év közben az angol klubja, ahogyan annak idején az pl: Marian Jirouttal előfordult.)
A vasárnapi verseny előtt szombaton 16 órakor lesz egy tesztelési lehetősége a miskolci csapatnak a népkerti pályán.
Üdvözlettel, Speedway Miskolc

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák élőben a BOON-on!
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés