2008.09.14 14:32; Frissítve: 2008.09.14 14:32


Magyar továbbjutás a miskolci őszben

Magyar továbbjutás a miskolci őszben
A cseh páros gyűjtötte a legtöbb pontot a páros kontinens bajnokság középdöntőjében.

Szombaton délután a népkerti salak stadionban került megrendezésre a Salakmotoros Páros Európa-bajnokság középdöntője. A találkozó napos, azonban rendkívül szeles időben került megrendezésre egy kitűnően előkészített pályán. Az már a verseny előtt kiderült, hogy a franciák párosa nem fog Miskolcra jönni betegségek és sérülés miatt, így őket az úgynevezett Magyarország „B”” csapat helyettesítette két jó ismerőssel, Tihanyi Sándorral és Tabaka Józseffel a soraiban. Sérülés miatt maradt távol a német Tobias Kroner is, helyére Richard Speiser ugrott be.

Tették a dolgukat

Néhány futam után az is tiszta lett, hogy Ales Dryml nem biztos, hogy motorozni fog, mert ugyan beöltözött a harci díszbe a cseh, ám inkább a pályát jól ismerő, a Speedway Miskolc lengyel ligás csapatának sztárja, Adrian Rymel gyűjtögetheti a pontokat. Az 1500 szurkoló láthatott ugyan néhány izgalmas akciót, de a két erősségű részre szakadt mezőnyben nagyon nagy csaták nem alakultak ki. Magosi, Ferjan, Tihanyi, vagy éppen Franchetti tette a dolgát és nem kímélte magát, ám a lengyel ligás párharcokhoz szokott nézőket nem hozta lázba a pontgyűjtés ezen szakasza. Többet vártak a drukkerek a finn duótól is, ugyanakkor a többség számára ismeretlen horvátok sem sok vizet zavartak.
A 18. futam az is eldőlt, hogy a cseheket már nem foghatja be a magyar „A” csapat, izgalmakat az hozhatott volna, ha a Magosiék mellett szintén 25 pontot bezsebelő német duó kiáll különfutamban. A biztos továbbjutás tudatában nem jöttek ki, ezért a szabályok értelmében a magyarok állhattak a dobogó második foka.
Mindez azt is jelenti, hogy a csehek, a magyarok és Németország jutott be a szeptember 20-ai natschbachi (Ausztria) fináléba.

Októberi derbi

Legközelebb október 5-én lesz salakmotorverseny a népkerti stadionban, amikor is a Start Gnieznó lesz a Speedway Miskolc vendége a lengyel II. liga rájátszásának záró fordulójában. A miskolci csapatnak ugyan addig még van két idegenbeli meccse (Rovnó, Lódz), ám a papírforma szerint a Gnieznó elleni rangadó dönt majd arról, hogy a két gárda közül melykik folytathatja majd jövőre egy osztállyal feljebb, azaz az I. ligában.

Salakmotoros Páros Eb, Középdöntő
A végeredmény: 1. Csehország 26 pont (Sitera 13, Rymel 13), 2. Magyarország ,,A” 25 (Ferjan 9, Magosi 12, Szatmári 4), 3. Németország (Speiser 9, Smolinski 16), 4. Finnország 14 (Laukkanen 6, Mustonen 8), 5. Olaszország 13 (Carpanese 4, Franchetti 8, Milanese 1), 6. Horvátország 6 (Vargek 3, Cvetko 3).
(A magyar ,,B” csapat 17 pontot (Tabaka 5, Tihanyi 12) szerzett, ám eredményük nem számít bele a végelszámolásba.)

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák élőben a BOON-on!
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés