A múlt héten szombaton Miskolcon megrendezett salakmotoros páros Európa-bajnokság középdöntőjéből az egyes számú magyar egység – Magosi Norbert, Ferjan Matej, Szatmári László összetételben – kiharcolta a továbbjutást (volt egy másik magyar csapat is, a B jelű, akik a hétcsapatos mezőnyben ugyan a 4. legtöbb pontot szerezték, de a Tabaka József, Tihanyi Sándor duó eredménye nem számít bele az eredménysorba, mert ők csak azért szálltak be, mert a franciák nem álltak rajthoz).
Szombaton, 18 órakor
A csehek mögött a második helyen záró Magosi, Ferjan, Szatmári összetételű csapatnak ezen a hét végén, egészen pontosan szeptember 20-án, szombaton 18 órától az ausztriai Natschbachban lenne jelenése a döntőben, ahol a házigazdákon kívül a miskolci középdöntőből továbbjutott csehek és németek mellett, a július 19-én, az ukrajnai Rovnóban megrendezett középdöntőből a fináléba jutott oroszok, lettek és lengyelek ellen kellene versenyezniük. Fognak is, csak nem biztos, hogy ugyanabban az összetételben, amellyel a továbbjutást kiharcolták.
– Fontos az ausztriai szereplés, de a magyar salakmotorsport számára a Speedway Miskolc másnapi fellépése is az – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Utóbbira az ukrajnai Rovnóban kerül sor, és nagyon kellene a győzelem ahhoz, hogy a jelenleg a lengyel II. ligában első helyen álló csapatunk megőrizze azt a pozíciót, ami az első osztályba feljutást jelenti. És ehhez szükségünk van minden jó motorosunkra, így Magosi Norbertre, és Szatmári Lászlóra is. Csakhogy…
Az ukrán együttes – Jacsó Tibor megfogalmazása szerint talán nem véletlenül –, vasárnap kora délutánra, magyar idő szerint 14 órára írta ki a lengyel ligás bajnokit, és így meglehetősen szűk lenne az ausztriai fellépés és az ukrajnai meccs közötti idő, ami alatt ráadásul több, mint ezer kilométert kellene megtenni.
Válaszra várva
– Éppen ezért, már két hete kértük a lengyel II. liga versenyszervezőit, hogy járjanak el az ügyben, hogy ne 14 órakor kezdődjön Rovnóban a csapatbajnoki, mert a páros döntőről nem tudnak odaérni versenyzőink – jelentette ki Jacsó Tibor. – Most, hogy a magyar csapat natschbachi fellépése biztossá vált, kíváncsian várjuk, hogy mit tesznek a lengyel szövetség illetékesei. Két eset lehetséges: vagy későbbi időpontra teszik a meccset, vagy nem. Utóbbi esetben annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy Magosi Norbi nem megy Ausztriába, a párosversenyen Ferjan Matej mellett Tihanyi Sándor képviseli a magyar színeket.