2008.10.10 11:26; Frissítve: 2008.10.10 11:26


Kedden hazaengedik Tabakát

Kedden hazaengedik Tabakát
Már nincs az intenzív osztályon a vasárnap súlyos balesetet szenvedett salakmotoros.

Ha lenne vasárnap osztályozó, akkor a Speedway Miskolc vezetői pénteken délben minden bizonnyal az előkészültekkel foglalkoztak volna, és lehet, hogy idejük sem lett volna meglátogatni a kórházban a múlt hét végén súlyos balesetet szenvedett versenyzőjüket, Tabaka Józsefet. De azzal, hogy a lengyel II. liga második helyén végzett miskolci csapat lemondta a lengyel I. liga 7. helyén végzett GTZ Grudziadz elleni osztályozót (arra hivatkozva, hogy megfelelő számú egészséges versenyző-, és anyagiak hiányában nem tudnak kiállni), nem lett feszített a pénteki nap. Így több időt tudtak eltölteni a Speedway Miskolc vezetői Tabaka József kórházi szobájában, aki a múlt vasárnapi, Start Gniezno elleni miskolci versenyen elszenvedett súlyos sérülése miatt került az intenzív osztályra.
– Éppen most jöttünk a ki a kórházból, és beszéltünk is Józsikával – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Ez nem sikerült minden nap, annak ellenére, hogy nem volt nap, hogy ne jártunk volna bent a kórházban, és ne próbáltunk meg a közelébe kerülni, de az intenzív osztályon fekvőket elméletileg nem lehet látogatni, és a gyakorlati tapasztalataink is majdnem egybe esnek ezzel. Volt, hogy csak inteni tudtunk egymásnak, de volt, hogy sikerült a közelébe férkőznünk, és néhány szót váltanunk. Pénteken már könnyebb dolgunk volt, mert miután kivették a csöveket a tüdejéből, ami a vérrögök leszívására szolgált, átszállították egy sima kórterembe a baleseti osztályon belül. Sőt! Azt is megtudtuk a mostani látogatásunkkor, hogy kedden kiengedik a kórházból. Óriási megkönnyebbülés az mindannyiunk számára, hiszen amiben a baleset utáni első pillanattól reménykedtünk, hogy nem szenved maradandó sérülést, és vissza fogja nyerni az egészségét, az ma már szinte biztosra vehető, az orvosok elmondása alapján. Szerencsére ő is egyre jobban érzi magát, és azt hiszem a Speedway Miskolc, a magyar salakmotorsport számára ez rendkívül jó hírnek számít.

A sérülés

A 19 esztendős versenyző a hatodik futamában a depó felöli kanyarban bukott, s balszerencséjére a mögötte motorozó lengyel Dawid Cieslewicz már nem tudta kikerülni, és elütötte a földön fekvő magyar vaspapucsost. Amikor ez megtörtént kevesen gondolták, hogy Tabaka József megúszta törés nélkül, pedig így történt, viszont a tüdeje bevérzett, agyrázkódást és zúzódásokat szenvedett.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés