2008.07.25 13:05; Frissítve: 2008.07.25 13:05


Hajrá, és rájátszás előtt a Speedway Miskolc

Hajrá, és rájátszás előtt a Speedway Miskolc
Rovnó, Opole, Krosnó, majd jöhet a harc a feljutásért az első osztályba.

Nem, mint hogy ha eddig is unatkozott volna a Speedway Miskolc lengyel ligás csapata, azonban az bizonyos, hogy jövő csütörtöktől még inkább be kell keményítenie céljai érdekében a népkerti salakmotorosoknak.
– Július utolsó napján este 6 órától egy elhalasztott találkozón a jelenleg harmadik helyen álló ukrán Rovnót fogadjuk, majd három nappal később Opoléba utazunk – mondta érdeklődésünkre Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Ezzel még nincs vége az alapszakasznak, ugyanis augusztus 10-én a bajnokság sereghajtóját, a Krosnót látjuk vendégül hazai környezetben.

Jön a play-off

A realitásokat, és a csapatok közötti különbséget nézve a július 31-ei meccs lehet a végső helyezések szempontjából meghatározó, hiszen a bajnokság elejéhez képest jóval erősebb a rovnói együttes kerete. Mindent elmond erről az a tény, hogy a Rovnó kedden 46:44-re legyőzte az ugyancsak feljutásra pályázó Gnieznót. Az Opole és a Krosnó viszont a magyar csapat számára nem lehet akadály, azaz valószínűleg a Speedway Miskolc, a Gnieznó, a Rovnó és a Lódz lesz az a négy csapat, amely augusztus 20-a után play-off rendszerben, oda-visszavágó alapon megküzd a helyezésekért. Az az együttes, amely a három hazai és a három idegenbeli találkozóján a legtöbb pontot szerzi ,,csont nélkül” feljut a lengyel I. ligába, míg a második pozíciót begyűjtő klub az I. liga utolsó előtti helyezettjével játszik majd osztályozót.
– Ebben a pillanatban a Grudziadz az utolsó előtti, de a Rybnik és a Daugavpils is közel van a veszélyes zónához – latolgatott a miskolci salakosok főnöke. – Szeretnénk megnyerni a rájátszást és gond nélkül feljutni, ám az osztályozóra is fel vagyunk készülve. Igazándiból egyik csapat ellen sem lenne könnyű, ám a Rybniket olyan nevek erősítik, mint az angol Grand Prix sztár Chris Harris, vagy éppen a tavaly még ugyancsak az elitben motorozó Antonio Lindback, nem is szólva a többiekről. Egyszóval azon leszünk, hogy a rájátszás hat találkozóján kiharcoljuk a feljutást. Ehhez várjuk a szurkolók segítségét, már a jövő csütörtöki Rovnó elleni presztízs meccsen is.

A lengyel II. liga állása
1. Speedway Miskolc 7 12 5 – 2 +24

2. Start Gniezno 7 11 5 – 2 +56
3. Speedway Rovnó 7 9 4 – 3 -8
4. Orzel Lódz 8 8 3 – 5 +35
5. Kolejarz Opole 7 7 3 – 4 +10
6. KSM Krosno 8 4 2 – 6 -117

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés