2008.09.5 12:46; Frissítve: 2008.09.5 12:46


Egyszerű a képlet: nyerni kell!

Egyszerű a képlet: nyerni kell!
„Kettőből egy” – vonhatunk rövid mérleget a Speedway Miskolc eddigi szerepléséről.

Egészen pontosan a salakmotoros lengyel II. liga rájátszásában nyújtott teljesítményéről, hiszen hazai pályán a Lódz ellen nyert (57:34) az első osztályba vágyó csapat, majd egy hete Gnieznóban vereséget (58:34) szenvedett. Vasárnap (kezdés: 16.00) viszont már az ukrán Rovnó érkezik a Népkertbe.
– Úgy érzem legutóbb azért tudtuk megverni a Gnieznót, mert óriási felhőszakadás zúdult a pályájukra, amire ők sem tudtak felkészülni. Nem hiszem, hogy bármi gond lenne velünk, egyszerűen kihasználta a hazai pálya előnyeit a Start, nekünk pedig ezúttal semmi nem jött ki – emlékezett a múlt heti történésekre Magosi Norbert. – A Rovnó ellen baromi egyszerű a képlet: nyernünk kell! De nyernünk kell majd ott is, és Lódzban is! Ahogy látom, az október 5-ei Gnieznó elleni rangadó dönthet az egyenes feljutásról. Óriási meccs lesz, mint ahogyan az lehet a holnapi is, hiszen minden egyes pontra óriási szükségünk van. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy legutóbb az utolsó futamot nyerve diadalmaskodott Lódzban az ukrán gárda.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés