2008.07.31 18:07; Frissítve: 2008.07.31 18:07


Bonusz pont: pont senkié

Bonusz pont: pont senkié
Miskolc – A Speedway Miskolc nyert és két pontot szerzett az ukrán Rovnó elleni salakos bajnokin. 

A salakmotoros lengyel II. liga 10. fordulójából elhalasztott meccsét pótolta be csütörtökön a Speedway Miskolc együttese. A liga egyetlen magyarjának ellenfele az ukrán Rovnó volt. Mivel a két csapat fordított párosításban lejátszott meccsén a rovnóiak 10 ponttal, 48-38-ra nyertek, a hazai együttes visszavágásra készült, és nem utolsósorban a bonusz pont megszerzésére, ami 10 egységnél nagyobb különbségű győzelem esetén kerülhetett a nevük mellé.

Az első négy futam a Speedway Miskolc szempontjából maga volt az álom. Mire az első pályakarbantartásra kijöttek a traktorok a salakra, a magyar együttes már 12 ponttal vezetett (18-6), köszönhetően annak, hogy minden futamban piros vagy kék sapkás versenyző, vagyis hazai motoros győzött. Tabaka kétszer, Szatmári és Bajerszki egyszer-egyszer haladt át elsőként a célvonalon, a vendégek csak két második helyet könyvelhettek el. Ez ekkor azt is jelentette, hogy nem csak a győzelem, de bonusz pont is az SM csapatának áll.

Ott folytatták

A technikai szünet után ott folytatták a miskolciak, ahol abbahagyták: kettős futamsikernek tapsolhatott a publikum, Magosi győzelme és Bajerszki második helye után (23-7). Aztán két olyan menet következett, amire addig nem volt példa, rovnói salakost intettek le a kockás zászlóval, Czerwinski és Kus révén. Azonban a két csapat közötti különbség nem csökkent, mert a miskolciak a második és harmadik helyeket fogták a 6. és 7. futamban, így 29-13-nál jöhetett az újabb pályakarbantartás.

A friss salakon jokerezéssel kezdtek a vendégek, Czerwinski kapott lehetőséget pontjainak duplázására, de nagyon elmotorozta magát, az utolsó helyen ért célba, így nem volt mit duplázni, míg Rymel három pontot és futamgyőzelmet szerzett, Sitchauer pedig harmadik lett, vagyis 4-2-re nyerte ezt az etapot az SM-es. A következő menetben a betliző motoros javított, Czerwinski futamgyőzelemmel vigasztalódhatott, de a második és harmadik helyen miskolci ért célba, így a különbség nem csökkent. A 10. futamban pedig tovább nőtt, mert Bajerszki nyert, Magosi pedig 1 pontot szerzett (40-20).

A következő három futam mindegyike vendég sikerrel ért véget, ezek közül kettőben két-két pontot sikerült faragniuk az ukránoknak, vagyis az utolsó két menet előtt 16 pont volt a magyarok előnye.

A bonuszért

Ekkor a hazai győzelem már biztos volt, a tétet a bonusz pont megszerzése jelentette. Miskolci szempontból nem alakult jól az utolsó előtti futam, mert Kus újabb futamgyőzelmet ért el, Rempala pedig az utolsó lett, így 12 pont volt az SM előnye az utolsó megméretés előtt.

A záráson újabb vendégsiker született Czerwinski révén, és Bajerszki hiába próbált meg segíteni a második helyen haladva Szatmárinak, hogy előzze meg Nigmatzionovot, ez nem jött össze, így a végére 10 pontra olvadt a két csapat közötti különbség. Ami egyben azt is jelentette, hogy mivel a két csapat korábbi meccse ugyanilyen különbségű rovnói sikerrel zárult, az összetettbeli 0 pontos ,,különbség” miatt egyik csapat sem kapott bonusz pontot.

Jegyzőkönyv

Speedway Miskolc – Speedway Rovnó 50-40

Miskolc, 1000 néző.

Speedway Miskolc: Bajerszki 12, Tabaka 8, Szatmári 8, Rempala 7, Rymel 7, Magosi 5, Stichauer 3.

Speedway Rovnó: Kus 13, Czerwinski 12, Franków 7, Nigmatzianov 6, Szombierski 2, Kolodij 0, Guzajev 0.

ÉM infó

A Speedway Miskolc együttese következő meccsét vasárnap 17 órától az Kolejarz Opole vendégeként játssza.

Kapcsolódó cikkek:

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés