2010.09.30 14:58; Frissítve: 2010.09.30 14:58


Az SM pénteken edzene

Az SM pénteken edzene
Csütörtökön nem volt és vélhetően pénteken sem lesz salakos összecsapás Rybnikben.

A salakmotoros lengyel I. ligában, az alsóházban már csak egy találkozót, az RKM ROW Rybnik – Speedway Miskolc meccset kellene lejátszani ahhoz, hogy teljes legyen a tabella, csakhogy a Rybnikben napok óta tartó esőzés nem teszi lehetővé azt, hogy a sportolók használhassák a pályát – ezért nem volt csoda, a „tovább tolt” időpontban, vagyis csütörtökön 16 órától sem tudtak összecsapni a felek. A mérkőzésre kijelölt bíró délelőtt megállapította, hogy nem lehet motorozni a polákok otthonában, így a miskolci különítmény Szlovákiából visszaindult haza. Lengyel honlapok arról számoltak be, hogy vélhetően pénteken 16 órától kell nyeregbe szállniuk a csapatoknak.

– Ez nemigen fog menni – tette hozzá a borsodiak csapatvezetője, Jacsó Tibor. – Egyrészt Rybnikben komoly árvízhelyzet van, így kizártnak tartom, hogy ha csütörtökön nem tudtak pályát csinálni, akkor pénteken fognak tudni. Ez a mérkőzés már semmiről sem dönt, emiatt egyik fél sem kíván már futni, ráadásul nekünk itt van a BEK-döntő szombaton, van mit csinálnunk, mi pénteken edzeni szeretnénk.

Ha előfordul az a csoda, hogy Rybnikben pénteken mégiscsak jó lesz a pálya, s az SM nem jelenik meg, akkor a szövetség (PZM) 40-0-val írhatja jóvá a meccset a hazaiaknak.

ÉM-MI


Csütörtökön is elmarad a Speedway meccse Rybnikben

boon | 2010.09.30 16:08
Elviekben ma 16 órától pótolták volna be a vasárnapról előbb szerdára, majd csütörtökre halasztott, a salakmotoros lengyel I. liga rájátszásának alsóházi utolsó fordulójára kiírt RKM ROW Rybnik – Speedway Miskolc összecsapást.

Salakmotor BEK-döntő: nem jön a címvédő

eszak | 2010.09.30 12:46
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem áll rajthoz Miskolcon, a szombaton 15 órától sorra kerülő salakmotoros Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőn, a címvédő ukrán Kaskad Rovnó együttese.

Elutaznak az esős Rybnikbe

eszak | 2010.09.30 09:32
Kérdéses, hogy be tudják-e pótolni az elhalasztott salakmotor meccset.

SM: Most sem mennek Rybnikbe

eszak | 2010.09.29 07:36
Másodszor halasztották el a Speedway Miskolc idei utolsó lengyel I. ligás mérkőzését.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés