2007.10.5 11:34; Frissítve: 2007.10.5 11:34


Az olvasó kérdezett, az olvasó készítette az interjút

Az olvasó kérdezett, az olvasó készítette az interjút
Az olvasó kérdezett: Szatmári László salakmotorost holtszezonról, bukásról, idei teljesítményről és a jövőről.

MiskolcSzatmári Laci 30 esztendős miskolci salakmotoros, aki kétszer volt junior világbajnoki döntős és két alkalommal is szerepelhetett Európa-bajnoki fináléban. A világ egyik legveszélyesebb technikai sportját űzi – a motorokon például nincs fék – immár több, mint másfél évtizede. Nagy álma, hogy Miskolcon, Grand Prix versenyen indulhasson. Az álom egy pici szeletkéjét szombaton megízlelheti, hiszen világbajnokkal egy csapatban, világbajnok ellen kell majd bizonyítania a miskolci BEK döntőben.

Jakab Zsolt: Hogyan értékeled az idei teljesítményedet?

Szatmári László: Az esztendő első felével úgy érzem, hogy nem volt gond, azonban az év közepétől nem megy úgy, nem nyújtok olyan teljesítményt, mint amilyet szeretnék. 

Szabó Szilvia: Milyen érzésekkel ülsz motorra a szombati BEK versenyen?

Szatmári László: Nyerni szeretnénk! Remélem, hogy hozzá tudok tenni annyit a csapat teljesítményhez, hogy ez sikerüljön is.

Radványi Árpád: Hogyan látod a magyar salakmotorozás, és a Speedway Miskolc jövőjét?

Szatmári László: Úgy érzem, hogy példamutatóan pozitív a miskolci klubvezetés és a szurkolók hozzáállása az egyesülethez. A csapat életében a nagy vízválasztó és meghatározó az lesz, hogy lesz-e új pálya. Ha lesz megoldás a pályagondokra, akkor hiszem, hogy szép jövő előtt állunk. Honi viszonylatban úgy hiszem, hogy a többi pályának is meg kell újulnia, netalán szűnnie annak érdekében, hogy új alapokon, európai, és modern körülmények jöhessenek. A régi, 20-30 esztendővel ezelőtti dolgok, beidegződések tudomásul kell venni, hogy sehol sem működnek. A sportban, s így természetesen a speedway-ben sem. Változtatnia kell mindenkinek a mentalitásán is, mert a széthúzással semmire sem megyünk.

Kovács Zoltán: Hogy érzed magad a múlt heti esés után? Pletykaszinten hallani lehetett, hogy nem is tudsz indulni a nagy meccsen.

Szatmári László: Köszönöm szépen, jobban vagyok. Az viszont sajnos tény, hogy fizikálisan nem vagyok a csúcson, mert a bukás sokat gyengített rajtam az elmúlt napokban. A pénteki tréning némileg vízválasztó lesz, hiszen kiderül, hogy mennyire bírom a motorozást. Higgye el, hogy én leszek az első, aki azt mondja a klubvezetésnek, hogy nem tudom vállalni a derbit. Ugyanis a lényeg az, hogy nyerjünk és nem az, hogy ki hány pontot gyűjt össze.

Maros Gergő: A holtszezont, amikor nem lehet salakmotorozni, mivel töltöd ki?

Szatmári László: Természetesen dolgozom, azonban hat hónapra nagyon nehéz munkát találni. Ezzel párhuzamosan – ahogy az anyagiak engedik – a motor felkészítésén és a kondíción van a hangsúly.  

Kérdezhettek az olvasók

Az Észak-Magyarország és a Borsod Online új kezdeményezésében a tisztelt olvasó kérdezhetett, és – nem tévedés – az olvasó készítette tulajdonképpen az interjút is. Első „áldozatunk” Szatmári László, a boon.hu-Speedway Miskolc salakmotorosa volt, annak apropóján, hogy október 6-án, azaz ma a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében szerepel.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés