2008.09.28 20:03; Frissítve: 2008.09.28 20:03


Az első helyen nem juthatnak fel

Az első helyen nem juthatnak fel
Minden eredmény a lehető legrosszabbul alakult a Speedway Miskolc számára.

Vasárnap délután a salakmotoros lengyel II. liga rájátszásának 5. fordulójában Lózdban ültek nyeregbe a miskolci klub vaspapucsosai. De nem a legjobb előjelekkel. Ugyanis azt már a lódzi csata előtt tudták, hogy az I. ligába való feljutásért küzdő nagy riválisuk, a Start Gniezno nagyon jól jött ki a hétvégéből. A lengyel csapat szombaton a Lódz elleni, korábbról elhalasztott bajnokiját pótolta be és 32 pontos győzelmet aratott (62-30), majd másnap csak ki kellett menniük a pályára, versenyre azonban nem került sor. Ugyanis az ukrán Speedway Rovnó együttese, akikben csütörtökön még volt annyi erő, hogy 48-42-re legyőzzék a Speedway Miskolc gárdáját, vasárnapra már nem maradt annyi, hogy útra keljenek, elfelejtettek elutazni Gnieznoba. Ez pedig azt jelentette, hogy meccs nélkül, 40-0-s pontkülönbséggel gazdagodott a Start, és zsebelte be a győzelemért járó pontok mellett az újabb bonusz pontot (a szombati hasonló termelés után). A Gnieznonak így 6 pontot gyűjtött a hét végén, ami azt jelentette, hogy a miskolci klubnak nyernie kellett volna Lódzban, annak érdekében, hogy megmaradjon az esélye arra, a bajnoki rájátszás utolsó fordulójában a Start elleni meccsen, közvetlenül harcolhassa ki a felsőbb osztályba kerülést.

Nem sikerült

Azonban a Speedway Miskolcnak nem sikerült győznie a Lódz otthonában. Hogy miért? Mert a 15-ből csak egyetlen (!) futamot sikerült nyerniük (a harmadikban Magosit intették le elsőként), mert a két lengyel légiós, Bajerszki és Rempala ezúttal is jóval alatta maradt a várakozásoknak, és azért is, mert csapattársaik közül, az ő gyengébb produkciójukat kompenzálandó, egyetlen átlag feletti teljesítmény sem akadt a Speedway Miskolcnál.

A vereség egyben azt is jelenti, hogy függetlenül az utolsó forduló eredményétől, a vasárnapi Speedway MiskolcStart Gniezno kimenetelétől, a listavezető lengyel csapat feljutott az I. ligába, a miskolciak pedig ugyanezt osztályozón harcolhatják ki. Az már szinte biztos, hogy a lengyel I. liga hetedik helyén álló GTZ Grudziadz lesz az ellenfelük az oda-visszavágós osztályozós párharcban, amelynek első felvonását október 12-én Miskolcon, a visszavágóját pedig egy héttel később a lengyel csapat otthonában játsszák.

Mi dőlt el vasárnap?
– Tudtuk, hogy senki ellen nem mehetünk biztosra, de akkor is nagyon rosszul esik az, hogy néhány napon belül a Rovnó és Lódz vendégeként is kikaptunk – jelentette ki Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Szomorú vagyok, de ma csak az dőlt el, hogy az első helyen nem juthatunk fel az I. ligába. De van még egy osztályozó

Jegyzőkönyv

Orzel Lódz – Speedway Miskolc 54-37

Lódz, 2000 néző.

Orzel Lódz: Eriksson 14 (3, 3, 3, 3, 2), Kramer 1 (0, 1), Gatiatow 9 (0, 3, 3, -, 3), Bager 8 (1, 2, 2, 3, -), Schultz 12 (0, 3, 3, 3, 3), Konsek 5 (3, 2, 0, 0), Liberski 5 (-, 3, 2, 0).

Speedway Miskolc: Rempala 4 (2, 0, 2), Szatmári László 6 (1, 1, 1, 2, 1), Bajerszki 3 (2, 1, 0), Magosi Norbert 6 (3, 0, 1, 2, 0), Rymel 8 (2, 2, 2, 1, 1), Szilágyi -, Stichauer 6 (2, 1, 2, 0, 1), Tabaka 4 (1, 0, 1, 2).

A salakmotoros lengyel II. liga állása

m gy d v mpk mp bp öp

1. Start Gniezno 15 11 1 3 +254 23 6 29
2. Speedway Miskolc 15 10 – 5 +94 20 6 26
3. Speedway Rovnó 15 8 – 7 -67 16 2 18
4. Orzeł Łódź 15 4 1 10 -75 9 3 12
5. Kolejarz Opole 10 3 – 7 -51 6 1 7
6. KSM Krosno 10 3 – 7 -155 6 0 6

m: meccsszám, gy: győzelem, d: döntetlen, v: vereség, mpk: meccspont különbség, mp: meccsekért járó pontok, bp: bonusz pontok, az egymás elleni oda-visszavágós párharcok eredményesebbjének, öp: összpontszám

Megjegyzés: a 10 fordulós alapszkasz után csak a legjobb négy együttes vesz részt a rájátszásban.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés