A Lengyel Motorsport Szövetség
előírásai alapján a Speedway
Miskolc elküldte a 2009-es névsort.
A Lengyel Motorsport
Szövetség (PZM)
előírásai alapján a
Speedway Miskolc elküldte a 2009.
évi Nemzetközi Salakmotoros Lengyel
Liga versenyeken rajthoz álló
csapatának keretnévsorát
Varsóba.
,,A csapat trénere továbbra is a lengyel
Janusz Slaczka, akinek – a
szabályok értelmében -, minimum
egy junior, és két szenior, magyar
nemzetiségű versenyzőt kell a
kezdő csapatban szerepeltetnie” – nyilatkozta a
Speedway Miskolc hivatalos
honlapjának Jacsó Tibor,
elnök – ,,A Speeedway Miskolc
vezetése minden olyan hazai versenyzővel
megállapodott, akinek a
szerepeltetésében látott egy kis
„vitamint”, és az illető – a
versenyzési szándékának
megerősítésével – felkereste
a miskolciakat.A külföldieknek
fennmaradó három szenior helyre
összesen tíz versenyzőből lehet
válogatni. Az indulás
lehetőségét a tavaszi tesztek
elvégzése után jelöljük
ki közöttük. Csakúgy igaz ez a
tétel a külföldi junioroknál -
1 db hely a csapat
összeállításban.A magyar
versenyzőknél Magosi
Norbert, Szatmári
László, (2 db felnőtt
magyar hely), és Tabaka (1 db
junior magyar hely) startjai biztosnak
látszanak, a többiek elsődleges
bizonyításának a helyszínei
a közös teszteken lesznek.
A külföldi juniorok (egy hely)
esetében nyílt a csapatba
kerülés lehetősége, a
felnőtteknél számtalan – a
nemzetközi speedwayban jól csengő -
húzónév áll a miskolci
csapat rendelkezésére.
Érdekesség, hogy jelen pillanatban nincs
lengyel versenyző a keretben. Ez abban az esetben
még változhat – és nem csak
a lengyelekre igaz – , hogy ha évad
közben kölcsönadási
szerződéssel még jön
versenyző, de a csapatvezetés
alapvetően a rendelkezésre
álló versenyzőkkel szeretné a
kűrjét megfutni. Az eddigi legeslegjobb
kűrjét…”
(JLI)