2008.10.19 16:58; Frissítve: 2008.10.19 16:58


Aki jegyet váltott a Titanicra…

Aki jegyet váltott a Titanicra…
Nagy Róbert lemondása után a miskolci Dr. Senyei Györgyöt kérték fel szakágvezetőnek.

A miskolci ügyvédet november elején, a Magyar Motorsport Szövetség elnöksége erősítheti majd meg a posztjában. A salakmotorosok megbízott vezetőjét néhány nappal ezelőtt faggattuk – többek között terveiről, ám először is rövid bemutatkozásra kértük.
– 38 éves vagyok, jogász, a salakmotorsporthoz 30 éve kötődöm – kezdte Dr. Senyei György. – Nevelőapám, Dr. Juhász György 1978-1990-ig a Speedway Miskolc elődjének tekinthető Borsod Volán SE elnöke volt. Ezáltal a salakmotorsporttal is közvetlen kapcsolatban volt és számos alkalommal vezette a magyar válogatottat. A szakágvezetésben ebben a pillanatban felkért szakágvezetőnek minősülök. A jelenlegi versenykiírásban érintett klubok közül a két debreceni klub, a Simon&Wolf és a Hajdú Speedway Club, no meg a Speedway Miskolc támogatásával vagyok – hangsúlyozom – felkért szakágvezető. Ezt segítési szándékkel vállaltam, nem pályáztam, nem jelentkeztem! Érzésem szerint célszerű, ha a salakmotorsporthoz kötődő, de ahhoz szervesen nem kapcsolódó személy vezesse a szakágat. Belső viszonyait tekintve válságtüneteket mutató sportágban a konszenzus lehetőségével lehet kilábalni. Rendkívül fontos az érdekek összhangbahozatala! Ez nem lehetetlen, mert ma Magyarországon csekély a regnáló klub és még csekélyebb a hadra fogható versenyző.

Kauciós rendszer

A felkért szakágvezető terveiről elmondta: minél hamarabb, klubvállalásokkal összhangban álló, végrehajtható, és konszenzusos versenynaptárt kell teremteni. A magyar bajnokság lebonyolítását Dr. Senyei György szerint az idény elejére kell tenni.
– A versenyzők pszichés és fizikai állapota miatt lenne az év eleji időpont fontos, másrészt érdekelté kell tenni a motorosokat a magyar bajnoki részvételben – folytatta a felkért szakágvezető. – Ez szükség esetén a kiírás olyan szintű módosításával érhető el, hogy a FIM és az UEM által elért részvétel kötődjön az eredményekhez. Fontos, hogy szólaljanak meg a versenyzők, hiszen a klubvezetők nyilatkoznak a motorsportról, azonban a sportág kulcsszereplői eleddig nem jelöltek ki olyan személyt maguk közül, aki, akik adott esetben a versenyzők érdekeit, elképzeléseit képviselhetnék a versenykiírás az egyéb eljárások során.
Az első döntése, intézkedése a jogász végzettségű tisztségviselőnek az lenne, hogy elkerülve a versenyhalasztgatásokat, a versenyelmaradásokat kauciós rendszert vezetne be:
„Minden nevező klubnak kötelessége legyen letenni egy kauciós összeget, és amennyiben a versenynaptárban beillesztett verseny – vis major esetét leszámítva – lemondásra kerül ez a kauciós összegből levonásra kerül és ezzel mintegy szankcionálja a klubot. Ennek lehet olyan preventív hatása, amely a versenynaptárban most is jelentkező bizonytalanságokat kiküszöbölhető.”

„Azok a boldog…”

„Két dolgot külön kell választanai” – vélekedett Dr. Sényei György. „Vannak a szurkolói elvárások és vannak a szurkolói emlékek. Valóban nagyon szép a múlt, a 80-as évek aranykora, azonban ne felejtsünk el egy „apróságot”! Teljesen más volt a nemzetközi versenyek lebonyolítási rendszere. A 80-as években belső körön belül folytak a vetélkedések. Kontinentális rendszerben a volt NDK, a bolgárok, a jugoszlávok ellen meccseltek a mieink. Ebben a körben jelentős erővel a volt a szovjet salakmotorosok bírtak. Csekély volt a találkozási pont az interkontinentális, ténylegesen a világbajnoki címet adó jelölttel, jelöltekkel szemben; az angol, a svéd, az ausztrál, és a dán menőkkel. Már az egy kisebb fajta csoda volt, hogy 1980-ban az új-zélandi világbajnok legenda, Ivan Mauger Miskolcon motorozott!”

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés