A két sportembernek olvasóink az elmúlt napokban e-mailban és telefonon keresztül tehették fel kérdéseiket.
A kérdezz-felelek legérdekesebb kérdéseit (és a válaszokat) alább olvashatják látogatóink.
Havasi Viktor: Először is köszönetet szeretnék mondani az SM szurkolói nevében, hogy áldozatos munkájával megteremtette, hogy ebben az évben is izgalmas, színvonalas versenyeket láthattunk és szurkolhattunk Miskolc Salakmotoros klubjának, versenyzőinek. Nagy öröm számunkra, hogy az SM ilyen évet tudhat maga mögött, függetlenül a továbbjutástól. A Kérdésem az lenne, hogy a jövő évről, a folytatásról vannak-e elképzelések, ha nem jutunk fel az I. ligába? És ha vannak, akkor mit várhatunk a folytatástól? (van esély új pályára?, egyáltalán lesz folytatás?, biztosítottak a körülmények?) Szatmári Lacitól kérdezném: Mit gondol, mi lehet az oka annak, hogy az idei év a nem úgy sikerült, ahogy azt várta, vártuk? (Technikai, mentális, egészségügyi, esetleg más, vagy mindegyik?) Hiszen az SM megalakulása óta mindig húzó ember volt a csapatnak, ebben az évben viszont nem jönnek a pontok, az eredmények. További sok sikert kívánok. Bízva válaszukban, köszönettel, Havasi Viktor.
Jacsó Tibor: Köszönjük a gratulációkat! A folytatás elsősorban annak a függvénye, hogy milyen eredményt érünk el a jelenlegi bajnokságban. Ha nem sikerül megszereznünk a bajnoki címet és ezzel az I. ligás tagságot, akkor ezüstérmesek leszünk és az osztályozónak köszönhetően még mindig nyitott az I. liga kapuja. De ennyire még ne szaladjunk előre!
Szatmári László: Amit felsorolt, az mind-mind közrejátszott! Tavasszal átlagos, jó formát hoztam, úgy érzem itthon is és nemzetközileg egyaránt. A tavalyi vállsérülésem kiújulása és a csuklósérülésem után pedig tény, hogy elveszítettem a fonalat. Nem jöttek úgy az eredmények, mint ahogyan azt szerettem, szerettük volna. A rossza forma miatt nemzetközi versenyt sem vállaltam és bizony a kevés verseny mindenkinek kevés…
Losonczi László: Az alábbi kérdéseket szeretném feltenni Jacsó Tibinek és Szatinak:
1. Tudunk-e erősíteni a csapaton pl. Stefan Ekberg részvételével vagy más, eddig a csapatban még nem szerepelt, de erős pontátlagú kerettaggal a Gniezno elleni sorsdöntő mérkőzésen?
2. Lesz-e összetartó edzés a vasárnapi mérkőzés előtt, ahol a versenyen együtt szereplő párok kimondottan a páros motorozást tudják gyakorolni?
3. Norbitól vagy Lacitól nem egyszer láttunk már látványos és eredményes motorozást, amikor az ellenfelektől eltérő ívű motorozást mutattak be. Van-e annak realitása, hogy taktikai okokból egyes csapattagok pl. elsősorban külső íves motorozáshoz, válasszanak áttételt és ezt az ívet jól begyakorolják a verseny előtt?
4. Van-e konkrét jövő évi nemzetközi verseny, amely Miskolcon kerül megrendezésre?
5. Egyértelmű cél az I. Ligába történő feljutás, de van-e „B terv” arra az esetre, ha minden erőfeszítés ellenére mégsem sikerülne ez? Ebben az esetben indulnánk-e újból a Lengyel II. Ligában vagy befejeződne a Ligázás?
Itt szeretnék gratulálni az eddigi eredményekhez, sok sikert, erőt és kitartást kívánok a folytatáshoz! Hajrá, Speedway Miskolc!
Üdvözlettel, Losonczi László
Jacsó Tibor
1. Sajnos nem. Stefan angliai szerződése nem teszi lehetővé, hogy itt legyen.
2. Nem kell gyakorolniuk a páros motorozást, ám pénteken és szombaton 16 órától tesztel a csapat a Népkertben. Ebbe csak az időjárás szólhat bele.
Szatmári László
3. Ha nagyon felázik a pálya, akkor külső íves motorozásra van lehetőség a Népkertben.
Jacsó Tibor
4. Megpályáztuk és elnyertük a 2009-es Páros Európa-bajnokság döntőjének megrendezését.
5. Szándékunk az, hogy jövőre is nekivágunk a lengyel ligának. Vasárnap estére kiderülhet például, hogy kell-e osztályozót játszanunk. Nagyon köszönjük a jókívánságokat a csapat és a klub nevében!
Demjén Zoltán (Speedway.hu): Jacsó Tibortól kérdezném, hogy mit érzett akkor, amikor elveszítettük az utolsó két meccset a Lódz és a Gnieznó ellen? Dühös volt, csalódott, vagy csak sóhajtott egyet, hogy majd legközelebb! Szerinte a csapat helyzete reálisan jelenleg hova tehető? Erős másodosztály vagy gyenge első osztály? Nem kellene még egy tanulóév? Szatmári Lacitól kérdezném, hogy lát még arra esélyt, hogy elérje a profi szintet, magyarul, hogy csak a speedway legyen a munkája? Mi kellene ehhez? Ha a lengyel első osztályba feljutnánk csak motiváció vagy egyben teher is lenne egy magyar versenyzőnek akiknél köztudott, hogy kevés versenye van egy évben? Reálisnak tartja a Speedway.hu statisztikáját, amit Ferjan vezet több mint húsz ponttal, ő pedig Magosi Norbi mögött egy kicsivel és Tabaka előtt egy kicsivel áll jelenleg? Ha nem ismerné a részleteket, akkor az első öt állása: 1. Ferjan Matej 57.939, 2. Magosi Norbert 36.438, 3. Szatmári László 35.693, 4. Tabaka József 33.532, 5. Tihanyi Sándor 32.445. Üdv, demi.
Szatmári László: Most is a speedway a munkám, de persze ebből nem tudok megélni. Minden versenykihívás. I. liga, Motiváció és teher is lenne. Szoktam nézni a statisztikákat, de bevallom őszintén, hogy nem igazán szokott foglalkoztatni. Azt éreztem, hogy megnehezítettük a saját dolgunkat, hiszen optimális esetben a Gniezno ellen most elég lenne egy ,,sima” győzelem is. A jelenlegi 2. osztályban, most másodikak vagyunk, és még benne van, hogy felkerülünk. Arról még kár beszélni, hogy mire lenne képes a csapat az I. ligában, hiszen abban a ligában, arra a ligára egy másik csapatot kell, kellene majd építeni.