A salakmotoros lengyel II. liga rájátszásának 4. fordulójában az esős időjárás és a pálya alkalmatlansága miatt az elmúlt vasárnap elmaradt a Speedway Rovnó – Speedway Miskolc találkozó. A meccset csütörtökön, magyar idő szerint 15 órától pótolják az ukrajnai városban.
– Az a csapat, amelyik fel akar kerülni az I. osztályba a rájátszásban már nem hibázhat! – nyilatkozta érdeklődésünkre Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Mi jövőre az I. ligában akarunk szerepelni, így aztán a képlet „egyszerű”: a Rovnót és a Lódzot idegenben le kell győznünk, hogy október első vasárnapján úgy fogadjuk a minket üldöző Gnieznót, hogy nekik remegjen majd a térdük a népkerti depóban.
2-1, ide
A két csapatot egyébként nyolc pont és két helyezés választja el egymástól a tabellán, hiszen a listavezető miskolciakat (24 pont) „csak” a Gniezno (23) üldözi. Érdekesség, hogy az idén háromszor találkozót már egymással a pontvadászatban a magyar és az ukrán együttes és a mérleg a Speedway Miskolc számára kedvezőbb. Szatmáriék ugyan az 5. fordulóban 48:38-as vereséget szenvedtek Rovnóban – ezen a találkozón szenvedett súlyos sérülést Dubinin, akire a továbbiakban nem számíthatott a Miskolc – , ám a 10. fordulóban ők is 10 pontos (50:40) vereséget mértek a keletiekre. Legutóbb pedig a play off harmadik körében randevúztak Miskolcon a felek és magabiztos, 40 pontos (65:25) sikert könyvelhetett el a bajnokaspiráns fekete-narancssárga klub.
– Nincs két egyforma verseny, ezért azt hiszem, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk Rovnóban – tette hozzá Jacsó Tibor. – Ugyanakkor akárhogyan is, de céljaink érdekében el kell hoznunk a győzelemért járó pontokat.
| ÖSSZEÁLLÍTÁSOK |
| A két csapat tervezett összeállítása a következő Speedway Miskolc (H): 1. Tomasz Rempala, 2. Magosi Norbert, 3. Tomasz Bajerski, 4. Szatmári László, 5. Adrian Rymel, 6. Molnár Attila, 7. –, 8. –. SPS Speedway Rovnó (UKR): 9. Mariucz Frankow, 10. Volodymyr Kolodly, 11. Aleksey Harchenko, 12. Illia Bondarenko, 13. Roman Ivanow, 14. Kiril Tsukanow, 15. –, 16. –. (A csapatvezetők által megadott összeállításokban változtatások és kiegészítések lehetségesek!). A Speedway Miskolc rovnói találkozóját internetes portálunk 15 órától a Borsod Online (www.boon.hu) élőben közvetíti! |