Üldözés, ütközés menekülés Nagyhalászban
Csaknem fél órán keresztül sziszegett a kiömlő gáz, miután egy kerítést szétrombolva a vezetéket is megrongálta egy autó szombat hajnalban Nagyhalász belterületén.
A gépkocsira a város másik pontján figyeltek fel a rendőrök, igazoltatni akarták, de a sofőr menekülni kezdett. A rendőrök követni kezdték, és meglepetésükre az autó a rendőrség épülete felé folytatta útját, majd tovább száguldott.
A rendőrök követték tovább, de tudták, hogy az út egy ponton túl aszfaltosból agyagosba vált, és azon a menekülő kocsi megcsúszott, egy ház kerítésének vágódott, majd megpördülve megállt.
A járművezető kiugrott és elmenekült, de az autó tulajdonosa sérülten a kocsiban maradt. Őt kórházba vitték, és az általa adott adatok alapján keresik a baleset és több milliós kár okozóját.
Rendőrségi információk a balesetről |
Szombaton a hajnali órákban Nagyhalász belterületén a rendőrjárőr igazoltatni szándékozott egy Tiszatelek irányából, a városközpont felé közlekedő személygépkocsit. A gépkocsi vezetője azonban a rendőr jelzését figyelmen kívül hagyva kikerülte és sebességét növelve továbbhajtott. A rendőr követte a gépkocsit, amikor észlelte, hogy az feltehetőleg figyelmetlensége, valamint mivel nem az útviszonyoknak megfelelően vezette járművét a gödrös földúton, először egy ingatlan kerítésének ütközött, majd ezt követően egy faoszlopot kitörve és egy kerítést megrongálva behajtott egy lakóház udvarára, ahol végül a gázórát kitörve állt meg. Ezt követően a személygépkocsi ismeretlen vezetője a gépkocsiból kiugrott és a helyszínről elszaladt anélkül, hogy a gépkocsiban mellette utazó – a baleset következtében – megsérült barátjának segítséget nyújtott volna. A rendőrség még keresi a személygépkocsi 32 éves büntetett előéletű nagyhalászi sofőrjét, az, hogy miért nem állt meg a rendőr jelzésére még nem tisztázott |
Kapcsolódó cikkek:
| Karambol a kereszteződésben | kelet 07:24 |
| Halálos baleset a vasúti átkelőben | kelet 14:00 |
| Baleset a 4-esen, Császárszállásnál | kelet 08:55 |
| Vészfékezett a busz, hárman megsérültek | kelet 11:21 |
- Pusztai Sándor -