Lassan véget ér a tanév a Miskolci Egyetemen is. A napokban tartják a diplomaátadó ünnepségeket.
Hányan veszik át diplomájukat a következő napokban a Miskolci Egyetemen?
Patkó Gyula: Közel 1700 hallgató tett ebben a tanévben záróvizsgát, közülük azok veszik át diplomájukat, akik rendelkeznek a törvény által előírt nyelvvizsgával is. Véleményem szerint a Miskolci Egyetemen végzett valamennyi fiatalnak jó az elhelyezkedési esélye, hiszen jó színvonalú képzésben vettek részt. Egyetemünk nemcsak abban különleges, hogy nagyon szép helyen, egy nagyváros mellett, egy völgyben fekszik, hanem azért is, mert itt az oktatók együtt élnek a hallgatókkal. Ha a hallgatóknak bármilyen szakmai kérdésük van, bátran bekopogtathatnak bármelyik tanárhoz és segítséget kérhetnek, hisz az oktatók szinte itt élnek az egyetemen: itt végzik kutatásaikat, itt írják cikkeiket, könyveiket. Ezt én a Miskolci Egyetem rendkívül nagy értékének tartom.
A munkaerő-piaci helyzetre tekintve hogy látja, minden szakon megfelelő számú hallgató végez az idén?
Patkó Gyula: Országos probléma, hogy az egyetemek nem tudnak annyi műszaki végzettségű mérnököt képezni, mint amennyire szükség lenne. Ez a Miskolci Egyetemen is problémát jelent. A középiskolák végzősei nem szívesen jelentkeznek műszaki vagy természettudományos szakokra, és ez különösen akkor okoz majd gondot, amikor fellendülésnek indul a gazdaság. Én csak biztatni tudom a fiatalokat, hogy minél többen válasszák a mérnöki pályát. A mérnökképzés egyébként a Miskolci Egyetem erőssége, hisz tradicionális képzésnek számít, ami erős alapokat jelent.
Mit tart a most véget érő tanév legnagyobb sikerének?
Patkó Gyula: Legnagyobb sikernek nyertes pályázatainkat tartom. Ennek köszönhetően európai uniós segítséggel 6,5 milliárdos beruházás folyik az egyetemen. Korszerűsítjük oktatási épületeinket, megújítjuk az infrastruktúránkat. Gépeket, eszközöket szerzünk be, laboratóriumokat építünk és szerelünk föl. A munka elkezdődött, most mindenütt kalapálás, fúrás, építkezés zaja hallatszik. Óriási sikernek tartom azt is, hogy a Gazdaságtudományi Kar az egyetemi szintű Minőségi Díj után Arany Fokozatú Elismerő Oklevelet kapott az idei Felsőoktatási Minőségi Díj pályázaton, a kutató egyetemek pályázatán pedig intézményünk a Kiváló Egyetem címet nyerte el. Ezzel benne vagyunk az ország 71 egyeteme közül az első 10-ben. Jövő héten kedden egyébként az első 10 egyetem, közöttük a miskolci is, megalakítja a Kiváló Egyetemek Szövetségét.
Az idén milyen az érdeklődés a Miskolci Egyetem iránt?
Patkó Gyula: Bár országosan a hallgatói létszám egyre csökken, mi azt tapasztaljuk, hogy intézményünk iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Az idén 10 ezer 200-an adták be jelentkezésüket, közülük körülbelül 4 ezer diákot tudunk majd fölvenni. Úgy gondolom, kezdik megismerni és megszeretni a Miskolci Egyetemet a fiatalok.
Melyek lesznek a jövő tanév legfontosabb feladatai?
Patkó Gyula: Legfontosabbnak tartom az elkezdett beruházások lebonyolítását. A jövő tanévben úgy fogunk tanítani, hogy közben építkezések zajlanak. Szakmai téren a tehetségek segítése lesz a kiemelt feladatunk. Elnyertünk egy uniós pályázatot, mely épp ezt a célt segíti. Mivel ma az egyetemi képzés már tömegoktatásnak számít, nagyon fontos, hogy megtaláljuk a tehetséges, szorgalmas diákokat, akik többet szeretnének elérni az átlagnál. Őket szeretnénk segíteni, akár egyéni foglalkozásokkal is.
ÉM- Hegyi Erika