Vádat emeltek egy idős férfi halálát okozó, börtönbe bekiabáló nő ellen

Vádat emeltek egy idős férfi halálát okozó, börtönbe bekiabáló nő ellen

Budapest - Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki megütött egy börtönnél, a nyílt utcán egy idős embert, mert az szóvá tette hangos bekiabálását; a 75 éves férfi később belehalt sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Videó: Néhány ember szerint a mentősök túl hangosan szirénáznak - Tóth Gabinál ettől kiment a biztosíték

Videó: Néhány ember szerint a mentősök túl hangosan szirénáznak - Tóth Gabinál ettől kiment a biztosíték

Budapest - Időről-időre előkerül a sziréna téma, novemberben több hírportál is foglalkozott azzal, hogy néhány ember szerint már-már csendháborítás, hogy a mentők éjszaka is hangosan vijjongnak, emiatt pedig nem lehet rendesen aludni.

ITM: az uniós források felhasználása Magyarországon a V4-ek között kiemelkedő

Budapest - Az európai uniós források felhasználása Magyarországon a V4-es összehasonlításban is kiemelkedő: a keret több mint 60 százalékát a kormány már kifizette a projektek végrehajtóinak, ezzel toronymagasan vezet a V4-ek között - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

ITM: szerdán nyílik meg az Otthon Melege Program utolsó fordulója

Budapest - Technikai okok miatt megváltozik az Otthon Melege Program utolsó fordulójának időpontja, így a Budapesten és Pest megyében élők november 21-én 16.30 és 20.30 között adhatják be pályázataikat a korábban tervezett november 19-i időpont helyett - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

Hajléktalanok - Fülöp Attila: a hideg időben az ellátórendszer igénybevétele a túlélés záloga

Székesfehérvár - Az ellátórendszer igénybevételére biztatta a hajléktalanokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Székesfehérvári Kríziskezelő Központban hétfőn.
Taxival szállították a bűncselekményből származó milliókat

Taxival szállították a bűncselekményből származó milliókat

Debrecen - A Debreceni Törvényszék bírája, dr. Horváth Péter a november 19-ei előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2017 februárjában közreműködtek több millió – bűncselekményből származó – forint eredetének az eltitkolásában.

Németh Szilárd: a múlt nélkül nem lehet előre menni

Budapest - A múlt nélkül nem lehet előre menni - fogalmazott a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, a Hadtörténeti Levéltár és Hadtörténeti Múzeum alapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Hitelszakértő: nagy érdeklődést válthat ki a bővített csok

Budapest - A BankRáció.hu hitelszakértője szerint nagy érdeklődést válthat ki a december elsejétől igényelhető bővített családi otthonteremtési kedvezmény (csok).
Új magyarországi madárfajt, lazúrcinegét figyeltek meg a szegedi Fehér-tónál

Új magyarországi madárfajt, lazúrcinegét figyeltek meg a szegedi Fehér-tónál

Szeged - Egy Magyarországon eddig nem bizonyított madárfajt, lazúrcinegét (Parus cyanus) figyelt meg és fotózott le három madarász vasárnap reggel Sándorfalva térségében, a szegedi Fehér-tó nádasában - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője hétfőn az MTI-t.

Hivatalos totónyeremények - 47/1. hét

Budapest - Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők:
Húsz éven át vette fel egy győri nő halott édesanyja nyugdíját

Húsz éven át vette fel egy győri nő halott édesanyja nyugdíját

Győr - Társadalombiztosítási juttatással való visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy győri nő ellen, mert húsz éven át felvette halott édesanyja nyugdíját - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész hétfőn az MTI-t.
Videó: Eltűnés Nyíregyházán - Szörnyű órákat élt át Szabó Zsófi

Videó: Eltűnés Nyíregyházán - Szörnyű órákat élt át Szabó Zsófi

Nyíregyháza - Szabó Zsófi élő videóban kért segítséget a rajongóitól: kutyája, Picúr, a pomerániai törpespicc vasárnap délután kettőkor veszett el Nyíregyházán a Tünde utcában. Zsófi arra gyanakodott, hogy valaki felvehette az állatot.
Videó: Halálos gázolás Nyíregyházán - Nem volt fényvisszaverő mellény a férfin és rossz irányba gyalogolt

Videó: Halálos gázolás Nyíregyházán - Nem volt fényvisszaverő mellény a férfin és rossz irányba gyalogolt

Nyíregyháza - A sötétben, a forgalommal megegyező irányban gyalogolt szabálytalanul egy 69 éves férfi Nyíregyházán szombat este, egy autó halálra gázolta. Ráadásul a férfin fényvisszaverő mellény sem volt a sötétben, az autós már későn vette észre.
Napi horoszkóp – 2018. november 19.

Napi horoszkóp – 2018. november 19.

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.

Székely nagygyűlés - Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy - Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlést, a Székelyföldnek területi autonómiát követelő tüntetést tartottak vasárnap Sepsiszentgyörgy főterén, amelyen a szónokok az 1918-as gyulafehérvári határozatban tett, máig beváltatlan autonómiaígéretet kérték számon Bukaresten.

Elfogtak egy szerb férfit Győrben, aki fegyverrel vitt el árukat egy benzinkútról

Győr - Elfogtak a rendőrök egy szerb férfit, aki fegyverrel vitt el árukat egy győri benzinkútról és megpróbálta megállítani az arra haladó autókat - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei - 46. hét

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei - 46. hét

Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
Havas eső, havazás is lehet a jövő hét elején

Havas eső, havazás is lehet a jövő hét elején

Budapest - A jövő hét elején az eső mellett havas eső, havazás is lehet, a hét második felében eső lesz a jellemző. A leghidegebb órákban mínuszokra is készülni kell, s többfelé a maximumok is plusz 5 fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

Időjárás-jelentés - 2018. november 18.

Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti.
Megelőző sószórást végez a közútkezelő

Megelőző sószórást végez a közútkezelő

Budapest - Megelőző sószórást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mert az előrejelzések alapján vasárnap estére, illetve hétfő reggelre az ország több részén kisebb hószállingózás, gyenge havazás várható - tájékoztatta a cég vasárnap az MTI-t.
Felmérés: a gyermekvállalásnál fontos az anyagi biztonság, de ennél lényegesebb a lelki, érzelmi háttér

Felmérés: a gyermekvállalásnál fontos az anyagi biztonság, de ennél lényegesebb a lelki, érzelmi háttér

Budapest - A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) friss felmérése szerint a gyermekvállalásnál fontos ugyan az anyagi biztonság, de ennél sokkal lényegesebb a lelki-érzelmi háttér, ezért van kiemelt szerepe annak, hogy a családbarát szemlélet érvényesüljön az élet minden területén.
10 kíméletlenül őszinte tény, amely új megvilágításba helyezi életünket

10 kíméletlenül őszinte tény, amely új megvilágításba helyezi életünket

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az evolúciós pszichológia álláspontja szerint az emberi viselkedést alapvetően meghatározzák a biológiai és társadalmi gyökerek. Vegyünk alapul néhány hétköznapi példát: hajlamosak vagyunk olyan döntéseket hozni, amelyeknek valójában semmi köze a tudatossághoz, tegyük fel kockára teszünk valami fontosat, vagy kisebb vagyonokat költünk olyasmire, amire valójában nincs szükségünk. A Bright Side egy csokorba gyűjtötte azokat a biológiai és szociális faktorokat, amelyek kihatnak viselkedésünkre, és ezzel döbbenetes dolgokra világított rá.
Jól jöhet egy hólapát beszerzése is a tél előtt

Jól jöhet egy hólapát beszerzése is a tél előtt

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Elsősorban a nemrég ültetett fiatal csemeték vannak veszélyben, amiket kupacolással védhetünk meg, a rágcsálók (például nyulak) ellen pedig műanyag hálót, nádfonatot vethetünk be.
Közel egymillió magyar nassolásfüggő lett

Közel egymillió magyar nassolásfüggő lett

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Sokan az önjutalmazást jelölték meg a leggyakoribb kiváltó okként.
Harmadik rekordév lehet

Harmadik rekordév lehet

Budapest - A magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési piac egy újabb robusztus éves forgalmat mutat.

Nyitrai: vakok és gyengénlátók számára akadálymentes lesz a nemzeti konzultáció

Budapest - Akadálymentes lesz a vakok és gyengénlátók számára a nyolcadik, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
A szaunamester tanácsai

A szaunamester tanácsai

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szauna nyugtat, segít ellazulni, miközben testünknek is kifejezetten előnyös.
Aktuális teendők és hasznos tanácsok

Aktuális teendők és hasznos tanácsok

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Novemberben van az ideje annak, hogy beindítsuk a melegházak fűtőberendezéseit, hogy megvédjük az érzékeny növényeket és dugványokat.

A legfinomabb túrós csusza

Legtöbbünknek fűződik valamilyen emléke az iskolai menzákhoz. Nekem a gulyásleves és a túrós csusza pénteki kombinációja az örök érvényű kedvencem. Király Csaba írása.
Orvos: egyre több embert érint a csuklótáji alagút szindróma

Orvos: egyre több embert érint a csuklótáji alagút szindróma

Budapest - Egyre több embert, főképp középkorú nőket érinti a feszülő, fájdalmas kézzsibbadással járó csuklótáji alagút szindróma - mondta Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd szakorvosa az M1 aktuális csatornán vasárnap.