2010.08.31 11:26; Frissítve: 2010.08.31 11:26


Pintér: Újfajta bűnözés közeledik Magyarország felé

Egy teljesen új, eddig nem gyakori bűncselekmény-fajta közeledik Magyarország felé Észak-Európa felől – mondta kedden a belügyminiszter a magyar misszióvezetői értekezleten Budapesten.

Pintér Sándor elmondta: az Europoltól kapták a jelzést. A balti államokból induló módszer lényege, hogy gyorsan mozgó bűnözői csoportok – gyors autókkal vagy motorokkal – megszállnak egy-egy környéket és ott rövid idő alatt “nagyon sok bűncselekményt” követnek el, majd eltűnnek a környékről.

A belügyminiszter arra kérte a nagyköveteket és konzulokat, hogy akinek megbízatási országában ilyen bűncselekményt követnek el, jelezze ezt a magyar belügynek, hogy a rendőrség tudja, melyik irányból számíthat a módszer Magyarországra érkezésére. Pintér leszögezte: szerinte előbb vagy utóbb biztosan ideér Magyarországra az új módszer.

Kezdődik a kisértékű vagyon elleni bűncselekményekbírósági tárgyalása

A magyarországi kriminalisztikai helyzettel kapcsolatban Pintér Sándor elmondta: szerdán ér véget a bírósági ítélkezési szünet, és kezdődik a kisértékű vagyon elleni bűncselekményekbírósági tárgyalása is, amelyeket az új kormány helyezett vissza a jegyzőktől a rendőrség hatáskörébe.

A belügyminiszter szerint az új rendszer fél év alatt “pöröghet fel” és szerinte 10 ezres nagyságrendű ítéletet hozhatnak ilyen ügyekben a bíróságok. Az új szabályozás szerint egyébként nevelési célzattal az ilyen bűncselekményt elkövetők elzárást kaphatnak.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Helyreállt a forgalom a Liszt Ferenc-repülőtéren
Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - Délelőtt 10 óra után feloszlott a köd, így helyreállt a [...] tovább »
Több tízezer devizahiteles rögzített árfolyamával szórakoznak
Az előző árfolyamrögzítés óta több pozitív változás történt, ezek többsége az új mentőcsomagot [...] tovább »
Nevelt gyerekeit kínozta egy makói férfi
Szeged, 2012. február 23., csütörtök (MTI) – A megalapozott gyanú szerint rendszeresen kínozta három nevelt [...] tovább »
Nézőpont: Méltóságmenet
A közelmúltban néhányan elgyalogoltak Miskolcról Budapestre, hogy felhívják a figyelmet a megyénkben [...] tovább »
Cisco: 18-szorosára nő öt év alatt a mobil adatforgalom
Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - A Cisco előrejelzése szerint a mobil adatforgalom világszinten [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása