2010.06.25 13:11; Frissítve: 2010.06.25 13:11


Michael Jackson szelleme a Tiszai pályaudvarnál

Michael Jackson szelleme a Tiszai pályaudvarnál
Miskolc – Zsuzsa, a miskolci szellemlátó, aki megfotózta már II. János Pál pápa szellemét, a napokban az éppen egy éve elhunyt popsztár kísértetét örökítette meg a Tiszai pályaudvarnál.

Kőházy Galkó Zsuzsa háromgyermekes miskolci anyuka, nem mellesleg szellemvadász. A hétköznapokon egészen „földhözragad” munkát végző reklámtábla-festő Zsuzsa két éve kezdett szellemekkel foglalkozni, azt követően, hogy a belsőbárándi kastélyszállóban tett látogatása során egy túlvilági testet fotózott meg.

- Először energiagömböket kezdtem fotózni a családi házunk udvarán, majd felfedeztem, hogy ezekben karakteres arcokat látok. Idővel felkerestem olyan helyszíneket, ahol szellemek jelenlétére lehet számítani – mesélte a miskolci asszony (fotón).

Temetőbe jár

Persze a látogatott helyszínek között temető is szerepel, s mikor máskor, mint éjfélkor.
- Nem, nem ijesztenek az éjféli temetők – válaszolja meg kérdésünket – pedig vannak ott durva dolgok. Eleinte a húgommal, vagy más kíséretében mentem, de ma már egyedül sem félek. A temetőkben igazán ijesztő szellemarcokat lehet fotózni. Igaz, ezeket nem látom szabad szemmel, csak a fotókan köszönnek vissza a kísértetek, viszont megérzem a jelenlétüket.
Mikor efelől érdeklődtünk úgy fogalmazott: jeges fuvallatot érez a túlvilágiak jelenlétében.

Két híresség szellemét is lencsevégre kapta már, II. János Pál pápáét 2 éve fotózta meg. Éppen egy róla szóló műsort nézett – mesélte -, majd kiment fotózni az udvarra. Később a képeken látta a szellemet, s meggyőződéssel állítja: a 2005. áprilisában elhunyt pápa látható a fotón.

Pont egy éve hunyt el a popkirály

Furcsa egybeesés, hogy a szellemvadász eddigi legmegdöbbentőbb képét a ma pont egy éve elhunyt Michael Jacksonról készítette. Igaz, ennek már három hete. Zsuzsanna a Tisza Pályaudvartól néhány száz méterre álló, használaton kívüli, elhanyagolt házukba ment, ahol 1-2 bútordarabon kívül csak egy Szűz Mária kép található. Elmesélte: ennek a képnek a felső sarkában pillantotta meg Michael Jackson szellemét.

Egy kis kitérő. Még mielőtt Zsuzsát telefonon utolértük volna, s csupán hallomásból tudtuk, hogy egy miskolci asszony látta Jaco szellemét a Tiszainál egy néhány évvel korábbi eset ugrott be. Emlékezetes, a sokak által ismert miskolci Jackson, a pályaudvaron vesztette életét. De Zsuzsa biztos benne, hogy a szellem az elhunyt popsztár volt.

- Emlékszem nagyon beteg voltam, amikor Michael Jackson meghalt. Mikor eljutott hozzám a halálhíre arra gondoltam, hogy egyszer biztosan megfogom fotózni – számolt be Zsuzsanna. Elárulta: szkeptikus alkat, aki nem hisz el mindent, de mára több ezer képet készített, s azok között 20-30 olyan – megfogalmazása szerint – „használható” fotó van, amin egyértelműek a szellemek jelenlétei.

Nézze meg a szóban forgó Jackson szellemes fotókat! >>>

Nézze meg a II. János Pál pápa (feltételezett) szelleméről készült felvételt ITT >>

Hamarosan elkísérjük a szellemvadászt a Tiszai pályaudvarnál lévő házhoz, s talán arra is választ kapunk tőle: feltételezése szerint mit keresett Jackson szelleme Miskolcon.
- OlKa -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Oszkó Péter: “a Wizz Air igazgatóságában is a Malév megmentésének szükségessége mellett érveltem”
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév [...] tovább »
Jövő szombaton lesz Csurka István temetése Budapesten
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút [...] tovább »
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
A forint minimálisan gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása