2008.10.3 16:35; Frissítve: 2008.10.3 16:35


Meghalt Albert Györgyi

Meghalt Albert Györgyi
Meghalt Albert Györgyi ismert tévés-újságíró – értesült a Független Hírügynökség.

Információink szerint egy taxiban lett rosszul pénteken Budapesten, a taxis mentőt hívott, akik 45 percig próbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életét.

 

Albert Györgyi 1964. május 9-én született Budapesten. A Magyar Rádióban kezdte szakmai pályafutását, riportere, majd szerkesztő-műsorvezetője volt az Ötödik Sebességnek, illetve a Táskarádiónak. Később a Kossuth Rádió Krónikájának riportere lett, majd a Reggeli csúcs szerkesztő-műsorvezetőjeként próbálta ki magát.

Annak idején a televíziózásba is belekóstolt, rendszeresen tudósította az Oscar-gálákat, külföldi hírességekkel készített interjúkat. Az utóbbi években számos más feladatot, köztük sajtófőnöki megbízásokat is vállalt, a közelmúltban pedig a kereskedelmi csatornák műsoraiban is látható volt.

Az utóbbi időben egyre több hír számolt be a közismert médiaszemélyiség egyre súlyosbodó alkoholproblémáiról, illetve depressziójával. Albert Györgyi első könyve 2005 nyarán jelent meg “Miért pont én? – A depresszió szorításában” címmel, amelyben keresetlen őszinteséggel számolt be lelki problémáiról. A riporter-újságírónőt annak idején szoros kötelék fűzte bokszoló nagyapjához, akinek tavalyi halála nagyon megviselte – szüleivel régóta megszakította a kapcsolatot.

Albert Györgyi a magánéletében sem találta meg a boldogságot, háromszor is elvált. Első férje egy nála húsz évvel idősebb üzletember volt. Második férjétől, Máté Gábor színész-rendezőtől 1997-ben vált el. Utolsó házasságát Győrffy András borásszal kötötte, de mellette sem sikerült megállapodnia.

A nyár végén ismét jobb színben látták ismerősei, hisz az esküvőre készült Galsai Dániel újságíróval – de később ebből sem lett semmi. Válásairól, szeretőiről és abortuszairól a “Miért pont ők? – A férfiak fogságában” című, tavaly megjelent könyvében vallott, ismét a rá jellemző nyíltsággal.

 Nézze meg a riportot!

  • Tóth Gabi sosem szülhet
  • Hugh Laurie- t kirabolták
  • Kiderült Kiszel Tünde kora
  • Sharon Stone megőrült
  • Őrizetbe vették Heather Lockleart
  • Megtalált a fiam
  • Jáksó megmérgezte vetélytársait


  • Cikk ajánlása


    LEGÚJABB HIREK Bulvár
    Taylor Momsen egy pornósztár mellét markolja
    Igen, igen nem tévedés, a meglehetősen erotikusra sikerült fotókon a 18 éves dögös celeb egy pornósztárral [...] tovább »
    Megalakult a Csend Hangja Klaszter
    Budapest, 2012. február 7., kedd (MTI) - Hivatalosan is megalakult a fogyatékossággal élő esélyegyenlőségi [...] tovább »
    Egyeztetési eljárást kezdeményez a médiabiztos az Eurovíziós Dalfesztivál sms-szavazása miatt
    Budapest, 2012. február 7., kedd (MTI) - Egyeztetési eljárást kezdeményezett az Eurovíziós Dalfesztivál magyar [...] tovább »
    Baukó Éva: ezt még megbánja az RTL!
    A VV 4 törtető lánya felháborodott, mert az ígéretek ellenére nem hívták meg az új széria hajrájában a [...] tovább »
    Pártot váltott “Harry Potter”
    London, 2012. február 6., hétfő (MTI) - Pártot váltott "Harry Potter", aki liberálisból baloldali szavazóvá [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása