2009.06.29 03:28; Frissítve: 2009.06.29 03:28


Mától a 14 évnél fiatalabbak is kaphatnak személyit

Hétfőtől már a 14 év alatti
gyermekek számára is lehet személyi
igazolványt igényelni, a
személyazonosító okmányt, a
tb-kártyát, illetve az
adóigazolványt a tervek szerint már
közvetlenül a gyerek megszületése
után igényelhetik a kismamák.


Hétfőtől már csak biometrikus,
azaz ujjlenyomattal ellátott útleveleket
adnak ki Magyarországon. A
szülő kérelmét a
kórház az illetékes
anyakönyvvezetőnek továbbítja,
aki az okmányirodának, az
Országos
Egészségbiztosítási
Pénztárnak, illetve az APEH-nek
küldi az igényt.


 


A szülő kérésére a
gondviselő nevét és
telefonszámát is felvezetik a gyerek
lakcímkártyájára,
szükség esetére. A
későbbiekben a személyi
igazolvány jó szolgálatot tehet,
az iskolai beiratkozáskor nem kell majd
például a születési
anyakönyvi kivonat, elég lesz a
személyi. Hasonló a helyzet akkor, amikor
schengeni országba akar utazni a
család, a 14 éven aluliakat
személyi ellenében is átengedik
majd a határon.


A biometrikus útlevélről
még három éve döntött a
kormány. 2006. augusztus 29-e óta ennek
megfelelően már csak vörös
színű úti okmányokat adnak
ki, amely elektronikus formában tartalmazza az
utazó arcképét, illetve
személyi adatait. A
kormánydöntés alapjául
szolgáló uniós rendelet szerint
azonban útlevélnek az
illető ujjlenyomatát is tartalmaznia kell,
ezért hétfőtől már ezzel
is ellátják az okmányt. A
régi útlevelek
lejáratukig érvényesek,
utána azonban az új típusú
okmányt állítják majd ki.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Oszkó Péter: “a Wizz Air igazgatóságában is a Malév megmentésének szükségessége mellett érveltem”
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév [...] tovább »
Jövő szombaton lesz Csurka István temetése Budapesten
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút [...] tovább »
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
A forint minimálisan gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása