2010.09.3 05:10; Frissítve: 2010.09.3 05:10


Halálos csapda Nyírturánál

Halálos csapda Nyírturánál
Beszorult a lába a pedál alá annak a fiatalembernek, aki autójával egy teherautónak vágódva lelte halálát a 4-es főúton péntek hajnalban.

A helyszíni értesülés szerint a Suzukit egy Seat vontatta Nyírtura felől Nyírbogdány irányába haladva. A 4-es főút 403-as főút kereszteződésétől mintegy 2-300 méterre tisztázatlan okból a vontatott Suzuki ostor szerűen átcsapódhatott a bal oldalba, ahol pont akkor érkezett egy belorusz kis teherautó, aminek vezetője nem kerülhette el a karambolt. Az oldalával kifordult Suzukinak ütközött, és nagyjából 20-25 métert lökte vissza, a teherautó is árokba sodródott.

A Suzukiban ülő 31 éves férfit a nyíregyházi tűzoltók vágták ki a roncsból, a mentők még megpróbálták megmenteni, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség eljárást indított a körülmények tisztázására. Az anyagi kár több százezer forint. Az utat a vizsgálat idejére teljes szélességében lezárták a forgalom elől.

- Pusztai Sándor -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Hoffmann: állunk elébe az unió oktatásügyet érintő kérdéseinek
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Az oktatási államtitkárt nem lepte meg a brüsszeli felkérés. [...] tovább »
Járások – Cigánd központtal székhelyet szeretne Bodrogköz
Lácacséke, 2012. február 11., szombat (MTI) - Cigánd központtal járási székhelyet szeretnének a bodrogközi [...] tovább »
Csipkéskút, ahol finom a fa
Csipkéskút - Csipkéskút, itt van a Lipicai Ménes csikótelepe. Ebben a ménesben nevelkednek a lovak 1-3 éves [...] tovább »
Békés felvonulás a Malévért
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Több száz ember részvételével indult el Budapesten szombat délután [...] tovább »
Etiópiai merénylet – Eltemették Fábián Tamás hamvait
Vasvár, 2012. február 11., szombat (MTI) - Örök nyugalomba helyezték szombaton Vasváron Fábián Tamásnak, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása