2010.06.17 09:49; Frissítve: 2010.06.17 09:49


Csaknem 400 ezren kapnak tartós élelmiszer-csomagot

Több mint 600 településen körülbelül 380 ezer embernek juttat el élelmiszersegély-csomagokat júniusban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (MÉE).

Az élelmiszercsomagok egy részét árvíz sújtotta településeken osztják szét és ősszel további1500-2000 tonna élelmiszer szétosztását tervezik – mondta a Független Hírügynökségnek csütörtökön Cseh Balázs, az MÉE elnöke.

Összesen 1838 tonna tartós élelmiszert juttat el a rászorulókhoz júniusban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület az Európai Unió Élelmiszersegély programjának keretein belül. A lisztet, száraztésztát, kekszet és cukrot tartalmazó csomagokból 380 ezer ember kap majd, összesen 643 településen. A segélyek eljutnak 21 olyan településre is, amelyeket súlyosan érintett az árvíz – mondta a Független Hírügynökségnek Cseh Balázs.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke elmondta, hogy az élelmiszercsomagokat az önkormányzatokon, önkormányzati intézményeken és civil szervezeteken keresztül juttatják el a rászorulókhoz. A tervek szerint az egyesület ősszel további1500-2000 tonna élelmiszert oszt majd szét.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2005 óta működik. Alapítása óta több mint 12.000 tonna élelmiszert osztott szét 450 karitatív és civil szervezeten, illetve önkormányzaton keresztül több mint 300.000 rászorulónak, összesen 2,5 milliárd Ft értékben.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Oszkó Péter: “a Wizz Air igazgatóságában is a Malév megmentésének szükségessége mellett érveltem”
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév [...] tovább »
Jövő szombaton lesz Csurka István temetése Budapesten
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút [...] tovább »
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
A forint minimálisan gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása