Egy 53 éves borsodnádasdi vállalkozót, valamint 9 éves kislányát lőtték le szerdán az esti órákban Ózdon egy gazdasági társaság telephelyén. A szerencsétlenül járt férfi felesége jelentette be az eltűnést, amely után a helyi és a megyei rendőrkapitányság munkatársai megkezdték a nyomozást. A helyszínen tartott terepszemle után előkerült a vállalkozó holtteste, nem sokkal ezután pedig a brutálisan meggyilkolt kislányt is megtalálták a rendőrök.
- A bejelentés után az ózdi kollégákkal együtt úgy gondoltuk, hogy ebben az esetben nem egy szimpla eltűnésről van szó osztotta meg velünk Tar László, a megyei rendőrkapitányság bűnügyi osztályának életvédelmi alosztályvezetője. A vállalkozó gazdasági társaságának telephelyén megtartott szemle során kutyák segítségével előkerült a férfi, majd nem sokkal ezután a kislány holtteste is. A kihallgatások során hamar képbe került a gyanúsított a brutális esettel kapcsolatban.
Savval megtöltött kádba
Pénteken reggel a hódoscsépányi üzem területére már senkit nem engedtek be, hiszen még ekkor is tartott a kettős gyilkosság kivizsgálása, a helyszínelés. Információink szerint egy huszonéves fiatalember volt az elkövető, a hivatalos indoklás szerint egy fegyvernek látszó tárggyal ölte meg a vállalkozót és a lányát. Úgy tudjuk, hogy anyagi tartozás volt az ügy mögött, a gyanúsított nagyobb összeggel tartozott az áldozatnak. A helyszínen annyit sikerült kideríteni, hogy miután lelőtték a középkorú férfit, egy savval megtöltött kádba tette a gyilkos, sőt le is súlyozta. A gyermeket pedig egy közeli erdőben rejtette el. Állítólag a huszas éveiben járó gyanúsított egy piacon vásárolt fegyverrel hajtotta végre a brutális tettet.
A megyei rendőrkapitányság előre kitervelt, több emberen elkövetett, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen irányuló, aljas indokból végrehajtott gyilkosság miatt folytatja a nyomozást.
Elfogták az elkövetőt, akit előre kitervelten, részben 14 év alatti személy sérelmére aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. A nyomozóhatóság indítványt tett az elkövető előzetes letartóztatására.
A részletekről a rendőrség nem közölt információt, annyi bizonyos, hogy az adós elcsalta a férfit a bizonyos telephelyre, és azonnal végzett velük.
Kapcsolódó cikkek: