2010.07.23 06:42; Frissítve: 2010.07.23 06:42


Önkormányzati választás 2010 | Tenni kell valamit, mert jön a tél

Mályi – A Mályiban kialakult belvíz- és szennyvíz helyzetre figyelmeztettek.

Kocsisné Heiler Éva, a helyi Jobbik alapszervezet elnöke, egyben polgármester-jelöltje tájékoztatót tartott azzal kapcsolatban, hogy a helyiek panaszkodnak: mintegy 80 napja nincs szennyvízelvezetés a településen. (Helyi olvasónk panasza alapján részletesen foglalkozunk a Mályiban kialakult belvízhelyzettel korábbi cikkünkben.)

Annak ellenére van így, hogy az egyik legmagasabb vízdíjat szedi a szolgáltató” – jelezte az elnök. Elmondta, számos mályi lakos panaszkodott, hogy – főleg a Bem utca környékén – nem működik a csatorna, a mellékhelyiséget, a fürdőszobát sem tudják használni, ebben a hőségben lavórban kénytelenek mosakodni. Az alapszervezeti elnök kifejtette: már a 2000-ben történt árvíznél kiderült, hogy nincsenek rendbetéve a vízelvezetők, hibás a szennyvízelvezetés. Közben javítgatások történtek, de például az átemelő szivattyúk most sem működnek. Felszólítják az önkormányzatot, hogy tegyen valamit a helyzet javítására, mert a tél közeledtével az átnedvesedett talaj még jelentősebb károkat okozhat – hangsúlyozta. Megoldásként a térségben több település összefogásával uniós pályázat benyújtását javasolja a mályi Jobbik.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Arcok a megyéből: Nagy Zoltán – Valami szokatlant szeretett volna
Miskolc - Zoltán, a Miskolci Mágnes Csoport vezetője hamarosan Franciaországban önkénteskedik. tovább »
Hideg idő – A jövő hét vége felé enyhülhet az idő
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Továbbra is marad a hideg téli idő, kemény fagyokkal. Enyhülésre [...] tovább »
Helyreállt a vízszolgáltatás a négy hevesi településen
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Újra van víz azon a négy Heves megyei településen, ahol szombaton [...] tovább »
Kazincbarcikán átlépte a riasztási szintet a szállópor értéke
Kazincbarcika - Az előző két napon a szállópor koncentráció a Kazincbarcikán üzemelő automatikus [...] tovább »
Megkérdeztük: Ön szerint milyen a megye munkaerőpiaci helyzete?
Miskolc - Lehet találni munkát, a baj az, hogy nem fizetik meg a dolgozókat – válaszolta Csendom Mónika. Szerinte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása