A hazaiaknál az előzetesen megadott összeállításhoz képest kimaradt a csapatból a cseh Adrian Rymel, bekerült viszont az osztrák Manuel Hauzinger és az orosz junior, Sergej Karachintsev. Utóbbi az első futamban, a juniorok versenyében hamar egyedül maradt, mert a rajt előtt Lőrinczet szalagérintés miatt kizárták. Amikor pedig elindultak a versenyzők a miskolci a második helyre lőtt ki a start után, és mivel az első kanyar után hátrafordult, esélye sem maradt, hogy utolérje Klimeket (2-4).

A második menetben Szatmári remekül rajtolt, Magosi ellenkezőleg - utóbbi nem tudott pontot szerezni, előbbi pedig futamsikernek örülhetett (5-7). A harmadik csatában egy körrel a vége előtt T. Rempala, Darkin, Stichauer, Vlasov volt a sorrend, de négy kanyarral a vége előtt Stichauer kicsúszott, a mögötte jövő Vlasov pedig fennakadt rajta, és ő is elesett.

A vezetőbíró – a kórházba szállított - Stichauer kizárása mellett újra indíttatta a futamot. Az ismétlés után semmi nem változott, ugyanaz volt a sorrend, mint a félbeszakadás előtt, de az utolsó kanyar után T. Rempala meglökte a centikkel mögötte motorozó Darkint, aki nem esett el. A vezetőbíró elégnek látta figyelmeztetni a lublini versenyzőt, aki így futamsikert könyvelhetett el (8-10).A folytatásban Hauzinger kasszírozott 3 pontot, de csapattársa, Lőrincz csak negyedik lett.

Az ötödik futam után, amikor az első hazai kettős győzelemnek örülhetett a magyar tábor, Darkin mögött Vlasovot intették le a célban, először vezetett az SM (16-14). A hatodik etapban a sérült Stichauer helyett Messing jött ki, majd miután Lőrincz másodszor is szalagozott, ismét kizárták. Most volt juniorkorú, Karachintsev személyében, aki menjen a helyén. Sokat nem tudott hozzátenni, a harmadik körben a palánknak csúszott, de esése után volt olyan gyors, hogy kitolja a pályáról a gépét, ezzel megmentve a csapatot az újraindítástól, Hauzinger sikere mellett (19-17).

Ezt követően Magosi győzelmével és Szatmári második helyével ismét kettős hazai siker született, aztán egy Hauzinger-féle szokásos futamgyőzelem mellett 3-3 lett a nyolcadik menet, mert a becserélt Karachintsev utolsóként ért célba (27-21).

Darálás

A 9. és 10. menetben kettős hazai siker lévén megléptek a hazaiak, előbb Szatmári, Magosi, majd Vlasov, Darkin volt a sorrend az élen (37-23), aztán két sima SM nyerés következett, amikor Magosi győzelme mellett Hauzinger harmadik lett, majd pedig Vlasov győzelme mellett Lőrincz szerzett egy pontot (45-27). A 13. futamban J. Rempala jokerezni jött ki, és az élen is motorozott, amikor üldözői közül Darkin belerongyolt a palánkba. Az orosz fiút kizárták, mentő vitte el, a levegővel töltött műanyag palánkvédőt ki kellett cserélni, ezért állt egy ideig a meccs.

A megismételt futamban Szatmári az első kanyar után kitűnően kígyózott az élre, és mivel a jokerező J. Rempala csak a hátát nézni a futam végéig, 3-5-ös részeredménnyel ért véget ez a négy kör (48-32). Az utolsó két csata előtt minden eldőlt, az, hogy a győzelemért járó 2 pont a hazaiaké lesz, míg az összevetés jobbjának járó bónuszt a lubliniak kapják. De a végére még maradt két szép hazai futamsiker, előbb Vlasov sziporkázott, majd a vasárnap bombaformában motorozó Szatmári sikere szólt nagyot a végén, aki a két Rempalát utasította maga mögé (55-37).

Tények

Speedway Miskolc – KMZ Redstar Lublin 55-37
Miskolc, 600 néző.

Speedway Miskolc: Szatmári 14 (3+2+3+3+3), Vlasov 12 (1+2+3+3+3), Huazinger 10 (3+3+3+1), Magosi 9 (0+3+2+3+1), Darkin 7 (2+3+2+0), Karachintsev 2 (2+0+0), Lőrincz 1 (0+0+1+0).

KMZ Redstar Lublin: J. Rempala 12 (2+1+1+2+4+2), Tomicek 7 (1+0+2+0+2+2), T. Rempala 7 (3+2+1+0+1), Baran 5 (2+1+1+1), Klimek 4 (3+1+0+0), Messing 2 (1+1+0+0), Stichauer 0 (0).

További eredmények, 12. forduló: Orzel Lódz – Speedway Polonia Pila: eső miatt elmaradt, Kolejarz Opole – KSM Krosno 50-39. Szabadnapos: Kolejarz Rawicz. A pálya használhatatlansága miatt a 11. fordulóban elmaradt mérkőzésen: KMZ Redstar Lublin – Kolejarz Rawicz 61-31.

A pálya használhatatlansága miatt a 9. fordulóban elmaradt mérkőzésen: KSM Krosno – Speedway Polonia Pila 61-31.

- Kolodzey Tamás -


© 2005-2010 - Inform Média