Lapunk, az Észak-Magyarország olvasói és a Borsod Online portál látogatói dönthetnek arról, hogy kik legyenek a 2009-es esztendő legjobb megyebeli sportolói, csapatai, edzője – kétfordulós szavazás útján. A játékot hét kategóriában hirdettük meg: a felnőtteknél a legjobb férfi, női sportolókra és csapatra, utánpótlásvonalon szintén a nemek legjobbjaira (leány, fiú) valamint csapatra lehet szavazni, illetve a legjobb edzőt is keressük.

Játékunk során, amolyan kezdő lépésként szereksztőségünk valamennyi kategóriában hat-hat sportolót, csapatot, szakembert jelölt arra a listára, amelyre első körben szavazni lehet. De nem csak rájuk, a szerkesztőségünk által jelölt kategóriánkénti hatokra, ugyanis január 3-án, vasárnap 12 óráig bárkinek lehetősége van arra, hogy további jelölteket állítson e-mailben (evsportoloja@inform.hu), levélben (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.), vagy smsben (20/96-44-444).

Fontos tudnivaló, hogy kizárólag olyanokra fogadunk el jelöléseket, akik 2009-ben valamelyik megyebeli sportszervezet színeiben sportoltak, edzősködtek.

A folytatás

A jelöltek január 4-én egy szavazólistára kerülnek fel, és ettől a naptól egy héten át lehet voksolni az első körben, amelynek a tétje az, hogy a mezőnyt mind a hét kategóriában hat-hat versenyzőre (egyéni sportolóra, csapatra, illetve edzőre) szűkül. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2010. január 11-én (hétfőn) 12 órakor zárul az elődöntő, és azok, akik ekkor a kategóriák első hat helyén állnak, bejutnak a döntőbe.

A voksolás második körére, amelynek végén ismertté válik a győztes személye, január 12-e és 19-e között (déltől, délig) kerül sor. Az egyes kategóriákban az lesz a győztes, aki a legtöbb szavazatot kapja. Az egyes kategóriák legjobbjait meghívjuk majd az Év sportolója díjátadónkra, ahol a közönségszavazatok alapján a legjobbnak bizonyulókat is díjazzuk – azokkal együtt, akik a lapunk által felkért zsűri voksai alapján a legjobbaknak bizonyulnak.

Év sportolója jelöltek

Nők
Karakas Hedvig (cselgáncsozó),
Nagy Nikoletta (súlyemelő),
Sebestyén Júlia (műkorcsolyázó),
Szőllősi Kitti (biatlonos),
Walkó Andrea (triatlonos),
Zsigmond Száva (tájfutó).


Férfiak
Boros Attila (kajakozó),
Deák Bárdos Mihály (birkózó),
Domonyik Gábor (tájfutó),
Fekete László (kézilabdázó),
Mészáros László (fekvenyomó),
Molnár Péter (kajakozó).


Csapat
Diósgyőri VTK (labdarúgás),
Mezőkövesdi KC (férfi kézilabda),
Miskolci Jegesmedvék JSE (jégkorong),
Miskolci Vénusz-Szabadidőközpont (női labdarúgás),
Speedway Miskolc (salakmotor),
TVK-Mali TK (triatlon).


Utánpótlás lányok
Bányász Zseraldina (birkózó),
Dubei Debóra (kosárlabdázó),
Erdélyi Lilla (cselgáncsozó),
Forgó Fanni (műkorcsolyázó),
Gáspár Eszter (cselgáncsozó),
Nagy Cintia (birkózó).


Utánpótlás fiúk
Debreceni Ádám (karatéka),
Juhász Bence (birkózó),
Lagzi-Kovács Bendegúz (birkózó),
Lerch Zsolt (súlyemelő),
Pál Robin (atléta),
Sütő Dávid (vívó).


Utánpótlás csapat
Eötvös József Gimnázium és Szakképző Iskola, Tiszaújváros (fiú kosárlabda),
MISI serdülő (leány kosárlabda),
MISI-Vadmacskák (leány kosárlabda),
Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika (leány grundbirkózás),
Fazekas-Istvánffy Általános Iskola (fiú grundbirkózás),
TVK-Mali TK ifi (fiú, triatlon).


Edző
Kovács Gábor (cselgáncs),
Patócs Béla (vívás),
Repka Attila (birkózás),
Rosta István (kézilabda),
Tigyi József (atlétika),
Janus Slaczka (salakmotor).

 

Hetedszer szavaztatjuk meg a zsűritagokat

2003 végén, amikor először meghirdettük az Év sportolója választást, még csak négy kategóriában szavazott az általunk felkért zsűri a megye legjobb sportolóira, edzőjére (felnőtt nők, felnőtt férfiak, felnőtt csapat, edző). Két év múlva tovább bővült a kör az utánpótlás versenyzőkkel (ekkor még egyben értékeltünk minden utánpótlás sportolót), majd újabb két év elteltével az ,,utánpótlás bázis” tovább szélesedett, immár itt is, hasonlóan a felnőttekhez, három kategóriában lehetett voksolni. Vagyis a két évvel ezelőtt kialakultak szerint az idén is összesen hét kategóriában (felnőtt női, felnőtt férfi, felnőtt csapat, utánpótlás leány, utánpótlás fiú, utánpótlás csapat, edző) szavaznak a zsűritagok.

Megyeiek

Ami nem változott az első kiírás óta: az Év sportolója díjról, illetve a helyezések sorrendjéről a lapunk által felkért zsűritagok döntenek. Igaz, hogy a zsűri létszáma többször változott, új tagok érkeztek, és régiek kerültek ki, de mindennek az volt a fő mozgatórugója, hogy minden évben, minden szavazáskor olyan emberek, többnyire sportújságírók, sportújságírással foglalkozók voksoljanak, akiknek napi munkájuk kötődik a sporthoz. És az sem változott, hogy ezúttal is megyebeli sportolókra, megyei csapatokra, a megyében tevékenykedő edzőkre lehetett szavazni. Olyanokra, akik a 2008-as esztendőben valamelyik megyebeli sportszervezet színeiben, tagjaként értek el elismerésre méltó eredményeket.

És az is változatlan a korábbi évekhez képest, hogy mi alapján rangsoroljuk a sportolókat. A lapunk által idén felkért 10 tagú zsűri tagjaitól ezúttal is azt kérjük, hogy mind a hét kategóriában állítsanak dobogós sorrendet.

Pontozás

Az így kapott voksokat bepontoztuk, az 1. helyre tett sportolók/ csapatok/edző 5-5 pontot, a második helyre állított sportolók/csapatok/edző 3-3 pontot, míg a kategóriák harmadikjai 1-1 pontot kaptak. A pontokat összeadjuk, és azok a sportolók, csapatok, edző fog az élen végezni a kategóriákban, aki a legtöbb pontot kapta a 10 zsűrortól.

Az idei zsűri

Brézai Zoltán, a Magyar Rádió, MR6 Miskolc sportszerkesztője

Kiss Péter, a Tisza TV és a Tiszaújvárosi Krónika sportszerkesztője

Marosréti Ervin, az Ózdi VTV sportszerkesztője

Szűcs István, szabadúszó sportújságíró

Bódi Krisztián, a Mezőkövesdi VTV sportszerkesztője

Juhász István, a Miskolci VTV sportszerkesztője

Pásztor Attila, Borsod Online szerkesztője

Kolodzey Tamás, az Észak-Magyarország sportszerkesztője

Molnár István, az Észak-Magyarország sportszerkesztője

Berecz Csaba, az Észak-Magyarország sportszerkesztője


© 2005-2010 - Inform Média