Egyszer volt, hol nem volt

"A Volánnál 1970-ben kezdődött a salakmotor sport megteremtése. Ebben az esztendőben jött a Volán akkori vezetésének a felkérése, mert a Honvéd Papp József SE felajánlotta a közlekedésieknek a salakmotoros szakosztályát, hogy azt működtesse tovább a Volán. Kijelöltek a megalakulás előtt álló szakosztály élére, ám a Honvéd mégis tovább működtette a salakos szakosztályát, így a Volánnak, nekünk egy új, önálló csapatot kellett összehozni."

Százak a toborzókon

"Miskolcon ez az egy, a MÉMTE kezelésében álló népkerti pálya volt, ezt használtuk közösen a honvédosokkal. Hogy milyen volt akkoriban? Kezdetleges állapotok uralkodtak: vasoszlopok és szalmabálák voltak körben, és természetesen nem volt így kiépülve a depó, a lelátók és a versenyirányítás helye sem. Visszakanyarodva a megalakult klubhoz! Több miskolci motoros is úgy érezte, hogy talán a Volán többet tud majd nyújtani neki, ezért szép lassan átvándoroltak hozzánk a >>Papp Jóskából<<. A legnagyobb létszámunk emlékeim szerint 14 volt. (...) 1972-73 a tanulás évei voltak, majd a következő esztendőben megkezdődött az utánpótlás nevelés. Képzelje! Később, egy-egy világverseny után 80-100 gyerek is megjelent a toborzókon."

Világsztárok a Népkertben

"Az első két motort a debreceni volánosoktól vettük, majd a hajdani Csehszlovákiába, a Jawa-gyárba jártunk beszerezni a versenygépeket. Ez évente olyan 5-6 új motor megvásárlását jelentette. A végén közel 40 darabos motor-állományunk volt. (...) Világbajnoki rendezvényünk hét éven át volt Miskolcon: ezen kívül nemzetközi versenyek, ob-futamok. Volt élet! Az éves csúcs 12-13 népkerti viadal volt, ami márciustól októberig tartott. Később jöttek a miskolci Grand Prix-k, amelyet Miskolc város közreműködésével hoztunk tető alá. Igazi világsztárok, többszörös világbajnokok, egyszóval nagyon nagy nevek is ellátogattak a borsodi megyeszékhelyre."

Először Sziráczki Pista!

"1982-ig tartott a miskolci hegemónia; addig ami nyerhető volt, mindent begyűjtöttünk. (1974-ben a Honvéd Papp József SE megszüntette a salakmotoros szakosztályát.) Ismertek lettünk nem csak Magyarországon, hanem Európában is, így jöttek a meghívások. A magyar-válogatott majd' 90 százaléka miskolci volt: Sziráczki, Szőke, Mészáros... Szegény Sziráczki Pista volt az első magyar salakmotoros, aki bejutott az Európa-bajnoki döntőbe. Pedig nem volt egyszerű, mert számtalan kvalifikációt kellett teljesíteni abban az időben, hogy a legjobb 16 közé bejusson az ember."

A megváltozhatatlan

A rendszerváltás mindenkit, minket is elért. Nehezebb lett az életünk, hiszen kevesebb versenyünk lett, csökkent a beszerezhető eszközök száma és az anyagi támogatásunk is. Ez először - sajnos - az utánpótlásra hatott ki. Érezhető volt, hogy a tiszántúli egyesületek egyre nagyobb bajban vannak: szép lassan elsorvadt a szolnoki, a szegedi, a nyíregyházi salakmotor sport. Majd mi következtünk... Több, mint 20 év után mi is kénytelenek voltunk tudomásul venni a megváltozhatatlant... Mit tehettünk volna? Mit mondhattam? Az ember rátette erre a sportra az életét és leélte benne. Ez nem lehet hobbi szinten művelni, ehhez elhivatottság kell és kellett."

Kiss László, az Észak-Magyarország napilap főszerkesztőjének jegyzete
Az utolsó verseny

Egy kis magántörténelem, úgy a hatvanas évek elejéről. A helyszín a miskolciNépkert - még amikor nem vágta le a végét a 3-as út.

A sétány nyílegyenesen vezetett neki a salakpálya kapujának, a napfény ragyogott, a lufi-, makukaárusok kaszáltak. A nép nyomult, hiszen motorverseny lesz! A férfiakon apacsnyakú fehér kiving, aki gigerli volt, annak hernyótalpú cipő is jutott.

No és benn A salakmotorverseny olyan mint egy feles pálinka: gyors, durva, egyértelmű és egyszerű. A versenyzők meg mint a gyári melósok. Csizma, vaspapucs, kopott szerkó, mindez salakporral beszórva. Radácsi, Dajka - üvöltötte a startnál a tömeg, s a testvéri Lengyelországból jöttek szépen lemaradtak, mint a borravaló.

Engem gyerekként a trükkös gumiszalag fogott meg legjobban, amit a versenyzők orra előtt rántottak fel rajtkor, no meg az a félcédulás barna köpenyes figura, aki feszt azt ordította könnyedén túlharsogva a motorokat, hogy nyalókát, cukorkát. Édeskés éterillat terjengett a versenypálya kipufogógázaival, s nekem úgy tűnt akkor, hogy amíg ők lesznek, mindig mi nyerünk. Pedig olyan esendők, kicsik, véznák voltak ezek a motoros daliák. Az egyikük, Dajka István a napokban halt meg. A szerelme, a miskolci salakmotorsport egy pár évvel már megelőzte ebben az utolsó versenyben.

2001. november