2009.03.2 18:48; Frissítve: 2009.03.2 18:48


Zöld szám és chatszoba – az erőszakmentes és egészségtudatos iskolákért

Már él az az ingyenes telefonszám, amelyet diákok, szülők, igazgatók és pedagógusok is hívhatnak, ha problémás helyzetbe kerülnek – mondta el a Független Hírügynökségnek Farkas Katalin, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója. Szakemberek várják a hívásokat minden hétköznap 8 és 16 óra között- tette hozzá. Emellett már működik az intézet honlapján, a www.ofi.hu-n egy chatszoba is, ahol akár név nélkül is lehet segítséget kérni.

Múlt péntek óta lehet hívni a 06-80-204-976-os zöld számot, hétköznapokon reggel nyolc és délután négy óra között. A vonal túloldalán szakemberek vannak, akik tudnak segíteni, tanácsot adni a problémával küzdő diákoknak, szülőknek vagy épp pedagógusoknak – mondta el az OFI főigazgatója. Farkas Katalin hozzátette, hogy alapvetően két típusba sorolhatóak a telefonálók: vannak, akik útbaigazítást, tanácsot kérnek, de olyanok is akadnak, akik konkrét segítséget várnak. Őket, ha szükségesnek látják, továbbirányítják az oktatásügyi mediátorokhoz.

Eddig nagyjából húsz hívást fogadtak. Volt, aki azt kérdezte, hogy jogszerű-e, hogy felvételizniük kell a nyolcadikos diákoknak, de olyan szülő is telefonált, aki szerint rendszeresen gond van gyermeke osztályfőnökével, és tanácsot kért, hogy mit tehet – mondta el Farkas Katalin. Hozzátette, hogy az eddigi tapasztalatokból még nem lehet általánosítani, a következő napokon várhatóan több hívás fut majd be hozzájuk.

A zöld szám mellett elindítottak egy úgynevezett chatszobát is az intézet honlapján, a www.ofi.hu-n. Ezen akár név nélkül is lehet segítséget, tanácsot kérni.

Közben az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet meghirdette a program logó és jelmondat pályázatát. Az OFI szeretné, ha pedagógusok, szülők, diákok terveznék meg, milyen legyen az ,,Erőszakmentes, egészségtudatos iskola” mozgalom logója, és mi legyen a jelmondata. A pályázatokat március 16-ig postai vagy elektronikus úton lehet beküldeni. Az első helyezett ötlet 100, a második 80, a harmadik pedig 50 ezer forintot ér.

Az ,,Erőszakmentes, egészségtudatos iskola” mozgalmat az oktatási és kulturális miniszter által felkért Iskola Biztonságáért Bizottság hirdette meg. Eddig csaknem száz intézmény és magánszemély csatlakozott hozzá.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Friss hírek
Nyomoznak a BRFK videósának bántalmazása miatt
Hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást az ügyészség, miután a rendvédelmi dolgozók [...] tovább »
Lomniciék a magyar kisebbség európai védelmére kérik Tőkést
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnök pénteken közölte: szervezete felkérte Tőkés [...] tovább »
MSZP: A fehérvári Fidesz a felmondással lemondott kétmilliárd forintról
Egyeztetés és előkészítés nélkül leállította az elmúlt évek legjelentősebb székesfehérvári fejlesztési [...] tovább »
Ismét Demján a VOSZ ügyvezető elnöke
Újabb öt évre Demján Sándort választotta ügyvezető elnökévé a Vállalkozók és Munkáltatók Országos [...] tovább »
LÍBIA: Kadhafi lehet a nemzetközi letartóztatási parancs élén
Három ember ellen kéri letartóztatási parancs kiadását a Líbiában elkövetett emberiesség elleni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés