2010.01.27 17:10; Frissítve: 2010.01.27 17:10


Majdnem kevés volt a süti

Majdnem kevés volt a süti
Miskolc – Az akció országos honlapján külön link hívja fel a figyelmet a helyi programokra.  

Némileg formabontóan téli akciót tartott a több eredményes nyári megmozdulás után a Bringázz munkába mozgalom (BaM). Sikeres kísérletet tettek arra, hogy télvíz idején is megszólítsák a kerékpárral közlekedőket. A hétvégi városnézés után szerdán bringásreggelivel folytatódott a program, a Városház téri Széchenyi szobornál. A mínusz 13 fokban a Magyar Kerékpárosklub miskolci csoportjának szervezői kicsit féltek, hogy távol tartja a szokatlan hideg az érdeklődőket. Nem így történt, ottjártunkig több mint huszan keresték fel a meleg teával is ellátott „itatópontot”. A miskolciak aktivitására jellemző, hogy az akció országos honlapján külön link hívja fel a figyelmet a helyi programokra, melyek kiegészülnek az Ökológiai Intézetben egész héten folyamatosan elérhető közlekedési tanácsadással, ökológiai lábnyom számítással. A délután folyamán információkat kaphattak az érdeklődők az épülő Tiszai pu.–Diósgyőr kerékpárútról, csütörtökön véradás, pénteken pedig ingyenes kerékpár átvizsgálás várja a bringásokat az Excelsior Sportcentrumban, végül filmvetítés zárja a programot a Factory-ban.

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Factory Sport Aréna
Bencze János Lövészklub: A Factory Arénában tüzelnek
Miskolc - Új lövészklub bontogatja „szárnyait” Miskolcon. Majdnem a nulláról indulva kezdték az építkezést. tovább »
Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nézze meg, milyen programok várják Önt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és válogasson [...] tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Ádám János
Miskolc - Ádám János fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Világhír előtt álló zenekar menedzsert keres
Miskolc - Ha október 1. szombat, akkor Corner Stage Pub, és KISAVAS. A miskolci banda ugyanis éppen az Avasalján [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés