2010.06.26 15:23; Frissítve: 2010.06.26 15:23


MKSZ ülés volt Mezőkövesden

Kihelyezett ülést tartott Mezőkövesden a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége.

A nagyszabású eseménynek a Polgármesteri Hivatal adott otthont. A rangos sportesemény nyitányaként Tállai András polgármester köszöntötte a jelenlévőket. A város első embere ismertette Mezőkövesd legfontosabb nevezetességeit, köztük kiemelte a Mezőkövesdi KC-t, mint a régió egyik meghatározó sportegyesületét. Tállai András méltatta az 1993-ban megalapított MKC-t, amely a hozzáértő és tudatos munkának köszönhetően több éve az ország legjobb csapatai között szerepelhet. Fontos feladatnak tartja, hogy a klub a jövőben is hasonló színvonalon működhessen és ezért a város támogatására a továbbiakban is számíthat az MKC.
 Az ülés első napirendi pontjában Fehér Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség elnöke tartott tájékoztatót a szervezet tevékenységéről. Fehér Péter többek között méltatta az MKC bajnoki szereplését. A szervezet első embere a megye kézilabda fővárosának nevezte Mezőkövesdet, hiszen Borsodban az MKC az egyetlen élvonalbeli klub. A szakember elemezte a megyében folyó munkát és meglátása szerint ugyan csökkent valamelyest a települések aktivitása, de bízik benne, hogy a gazdasági helyzet stabilizálódása után, újra több csapat kapcsolódik be a sportág vérkeringésébe. Ezt követően Holdoner István az MKC elnöke, valamint Rosta István vezetőedző ismertette a mezőkövesdi viszonyokat és lehetőségeket az utánpótlás csapatoktól kezdve egészen a felnőtt együttesig bezárólag.
Második napirendi pontban Mátéfi Eszter, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya számolt be a sikerrel megvívott Eb-selejtezőkörről. Mocsai Lajos, a magyar férfi válogatott szakmai igazgatójának távollétében a Szlovénia ellen oda-visszavágós vb-selejtezőről szóló írásban elküldött beszámolót Sinka László az MKSZ elnöke ismertette. Harmadik napirendi pontban Sinka László előadásában az MKSZ elnökség második féléves ütemtervének elfogadása szerepelt. A fontosabb feladatok között szerepel egyebek mellett a 2017-ig szóló Sportágfejlesztési Stratégia áttekintése, az utánpótlás válogatottak teljesítményének értékelése, valamint a felnőtt női és férfi válogatott programjának meghatározása és pontosítása a decemberben és januárban esedékes világversenyekig. Egyebek napirendi pontban a felmerülő aktuális kérdésekről, javaslatokról cseréltek eszmét a szakemberek. Szó esett többek között a nehéz anyagi helyzetbe került Dunaferr SE jövőjéről, az igazolási, átigazolási és fegyelmi eljárások kisebb módosításáról, valamint az árvízkárok enyhítésére 300 ezer forint értékben anyagi és tárgyi segítséget nyújt az MKSZ, a Borsod Megyei Kézilabda Szövetségnek. A felajánlást az árvíz miatt súlyos károkat elszenvedett Felsőzsolcai Sportcsarnok felújítására fordítják.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK DKC
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Ádám János
Miskolc - Ádám János fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Bujdos Tibor
Miskolc - Bujdos Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Év Sportolója 2011: Szerda délben ér véget a döntő
Miskolc - Elkezdődött a hajrá, pár óra múlva lezárul az Év sportolója közönségszavazás. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása