2010.08.21 09:48; Frissítve: 2010.08.21 09:48


Az egyik szemük nevet, a másik pedig sír

Az egyik szemük nevet, a másik pedig sír
A miskolci Kazár Miklós, Szőke Tamás kettős dobogós helyről volt kénytelen feladni a Kazincbarcika Rallyt. Hogy mi történt és miért nem éltek Mikiék a szuperrally szabállyal, a pilótát kérdeztük.

“Nagyon jól sikerült a teszt a verseny előtt, a lámpateszt is.” – nyilatkozta szombaton délelőtt Kazár Miklós, aki az első versenynap hajrájában az abszolút 3. helyről műszaki hiba miatt volt kénytelen feladni a 7. Prince KAZINCBARCIKA Rallyt. “Már az egyes gyorson is felkapcsoltam a lámpát, mert voltak olyan részek, ahol már nem lehetett rendesen látni. Egyébként nagyon sok “jóindulatú” kritikát kaptam az elmúlt időszakban azzal kapcsolatban, hogy még murván úgy, ahogy tudok közlekedni, de aszfalthoz béna vagyok… Ezért is óriási tett az a tény, hogy a Putnok – Kelemér gyors elsőre a miénk lett. Ennek egyébként többek között az volt az egyik oka, hogy mi azonnal belekezdtünk.”

Már dombon sem…

“A második szakasz – Zádorfalva-Kánó – sem sikerült rosszul, majd Felsőtelekesen Asi ugyan megvert, de az Evo II-es Fabiát sikerült megelőznünk. Sajnos a második kör elején, a putnoki rajtban már hallottunk az autóba nem illő hangokat, majd az utolsó előtti visszafordítóban szétszakadt, eltört a kardántengely, ami miatt elment a hátsó hajtásunk. Kitudtunk menni a gyorsról, és összességében, gondjaink ellenére sem volt rossza az időnk. Ragályon aztán a kardántengely összelapította a kipufogót. Emiatt már egy dombon sem bírtunk felmenni… Szívfájdalom, hogy az abszolút 3. helyről voltunk kénytelenek feladni a versenyt. Szuperrally? Igen, először úgy hittük, hogy van értelme és folytatni kell, azonban végiggondolva a lehetőségeinket – nem tudni hová tettek volna be minket; milyen állapotban lettek volna a pályák – inkább nem szálltunk vissza az autóba. Más az a mentális állapot, amikor az ember versenyben van, vagy éppen a szabályok adta lehetőségnek köszönhetően kiesés után versenyezhet. Azt hiszem, hogy egyébként esélyünk sem lett volna a pontszerzésre. Készülünk a Mecsek Ralira.” 



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK VII. Borsod Rally
ORB, Rallye2 – hivatalos végeredmény
Megszületett az ORB és a Rallye2 hivatalos végeredménye! tovább »
Rallye2 – a Bereczki-Kozma páros győzött!
A Rallye2 abszolút kategóriát a Bereczki-Kozma duó nyerte az Órai/Jancza és Baksai/Laboncz kettősök előtt tovább »
Asi a bajnok!
Az Országos Rally Bajnokság 6. futamán, a 7. Prince KAZINCBARCIKA Rallyn az Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa [...] tovább »
Pillanatképek az utolsó kör előtt
Kazincbarcika - néhány kép és videó az utolsó kör kezdete előtt tovább »
DuEn.hu – a pénteki verseny képei
Médiapartnerünk a Duen.hu képei a pénteki versenynapról! tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása