2008.02.28 16:49; Frissítve: 2008.02.28 16:49


Végveszélyben a szerencsi cukorgyártás

Végveszélyben a szerencsi cukorgyártás
Szerencs – Az EU által diktált feltételekkel veszélybe került a magyarországi cukorgyártás léte. Ezzel együtt veszély fenyegeti a 120. kampámyára készülő szerencsi cukorgyárat, a benne dolgozó közel 150 dolgozót és a cukorrépatermelőket.  A magyar cukorgyártás jövője  Szerencsi Cukorgyár 2008.02.28. 

Az Európai Unió által diktált feltételekkel veszélybe került a magyarországi cukorgyártás léte. Ezzel együtt veszély fenyegeti a 120. kampámyára készülő szerencsi cukorgyárat, a benne dolgozó közel másfélszáz dolgozót és a cukorrépatermesztéssel foglalkozó 120 termelőt is. A mai viszonyok között ugyanis – az EU által a répatermesztést megszüntetőknek felajánlott egyszeri támogatással – a cukorrépával foglalkozók egy része – joggal – elgondolkodik azon, hogy felhagy ezzel a tevékenységgel. Ehhez járul hozzá az is, hogy a kínált felvásárlási árakkal sem elégedettek a termesztők. Mindezekről volt szó azon a csütörtök délutáni szerencsi szakmai tanácskozáson, ahol – Rónavölgyi Endréné, szerencsi polgármester kezdeményezésére – a szerencsi gyárat üzemeltető Mátrai Cukor Zrt. vezetői modnták el elképzeléseiket a helyi termelőknek.

Napokon belül

Az előzményekhez tudni kell, hogy országosan tavaly ősz óta nem jutottak egyezségre a magyarországi feldolgozók és az alapanyag-előállítók a cukorrépa felvásárlási áráról. Az Európai Unió szakbizottsága által szabott határidők alapján amennyiben napokon belül nem születnek meg a termeltetési szerződések, akár az is előfordulhat, hogy közel két évszázad után megszűnhet a cukorgyártás hazánkban. Ez pedig azt jelentené, hogy ebből a termékből a jövőben teljes egészében behozatalra szorul az ország. Ez évi 320 ezer tonna cukrot jelent.
Ezen új feltételek között indultsak el a tavaly őszi tárgyalások a gazdák képviselőivel. A felek álláspontja októberben még távol állt egymástól, hiszen a gyárak tulajdonosai a cukorrépa tonnájáért 28 eurót kínáltak, amiért a termelők 38 eurót szerettek volna kapni. A hazai gyártók az egyezség érdekében döntöttek arról, hogy összességében 50 százalékkal csökkentik a magyarországi cukorvótát, aminek eredményeként lehetőség nyílt arra, hogy a termelőknek kínált összeget más támogatással egészítsék ki.
A Mátra Cukor Zrt. 2007. november 19-én közleményt adott ki arról, hogy a szolnoki gyárában megszünteti a cukor-előállítást és a termelését a szerencsi üzemben folytatják tovább. A Dunántúlon a Magyar Cukor Zrt. a petőházi gyárának bezárásáról hozott döntést. Akkor úgy tűnt, hogy sikerül az árról megállapodniuk a feleknek, a gazdák azonban nem fogadták el a répa tonnájáért felkínált 35 eurót, ragaszkodtak az általuk ősszel kitűzött 38 eurós vételárhoz. Magyarországon tehát az egykori 12 helyett idén már csak 2 cukorgyár maradt – Kaposváron és Szerencsen. A két gyár a hazai szükségletek 60 százalékát – mintegy 200 ezer tonnát – képesek előállítani. Az Európai Unióban 2006-ban elindított ágazati szerkezetátalakítási program eredményeként a korábbi időszakhoz képest csökkent a cukorrépa átvételi ára, miközben a megváltozott körülmények mellett a már nem versenyképes termelőket a reform keretében jelentős összegű támogatással ösztönzi az unió az ágazat elhagyására. Patthelyzet alakult ki.
A felek közötti egyeztetésekbe a Földművelésügyi és Vidékfejlezstési Minisztérium is bekapcsolódott. Gráf József miniszter 2008. február 13-ára összehívta a termékpálya bizottságot, ahol bejelentették, hogy a szaktárca az úgynevezett nemzeti borítékból tonnánként 2 euróval járul hozzá a répa átvételi árához, amivel együtt 37 eurót fizetnének tonnánként.

Új tervezet

Azóta a Mátra Cukor Zrt. kétszer is átdolgozta a gazdáknak a 2008-2012 közötti időszakra ajánlott termékértékesítési szerződését. Mint azt a szerencsi tanácskozáson  Pokol Balázs, a Márta Cukor igazgatóságának elnöke elmondta, az új megállapodás-tervezet mindkét fél biztosítékaként öv évre szól, ugyanakkor ennél kevesebb időre is megköthető. A gyártó a gazdáknak az európai uniós kiegészítéssel 35 eurós répaárat garantál 16 százalékos cukortartalom mellett. Ehhez adódik hozzá 2008-ban a magyar állam által biztosított 2 eurós támogatást, amihez a Mátra Cukor Zrt. a szerződés időtartamára további 1 eurót tesz hozzá. Ezzel a vételár elérte a 38 eurót.
Kiss László, az igazgatóság tagja arról bezsélt, hogy a társaság vállalta, hogy termelőknek visszajuttatott répaszeletek préseléséért nem számol fel költséget, ami további 50 eurócentet jelenthet. Az alapanyagért fizetett öszszeg többéves megállapodás esetén a cég által elért kereskedelmi cukorárhoz kötötten kiegészül — 450 eurótól indulva — minden tíz euró áremelkedés után 0,2 euróval. A megállapodást az elmúlt napokban több termelő aláírta Szerencs és Hatvan térségében. A szerződött mennyiség azonban még messze elmarad attól a mennyiségtől, ami biztosíthatja az ország keleti felében a cukorgyártás fennmaradását. További szerződések kellenenek.

A városnak is fontos lenne

Rónavölgyi Endréné, Szerencs polgármestere hozzáfűzte, hogy a város számára is nagyon fontos, hogy a csaknem 120 éves gyár fennmarandjon és megélhetést nyújtson mind a benne dolgozóknak, mind a termelőknek. Ugyanezt szeretnék a dolgozók is, akik költül többen részt vettek a a fórumon. Ott volt a termelők egy része is, ám soraikban – érthentően – még nagy a bizonytalanság. Egy magát megnevezni nem akaró például elmondta, hogy olyan termelőről is tud, aki – a cukorrépatermesztés megszüntetése esetén – 1,6 millió eurót kapna és abból fejleszteni tudná más irányú vállalkozásait. Ilyen helyzetben pedig nehéz dönteni…

Szaniszló Bálint

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Oklevélosztó a Szépkorúak Akadémiáján
Miskolc - Mintegy 100 „szépkorú” vehette át oklevelét a Miskolci Egyetemen pénteken, ahol harmadik tanévét [...] tovább »
Színházat a plázákba!
Miskolc - „Ott kell színházat csinálni, ahol az emberek vannak” - jelentette ki Spiró György. tovább »
Avasi paneltűz – Pótmagánvád a tűzoltók ellen
Miskolc, Eger - Az új szakértői vélemény szerint szakmai hibák sora vezetett a három ember halálához. tovább »
Mikrochippelték a lillafüredi pisztrángokat
Miskolc - Az aszály miatt elkeserítő a helyzet a Lillafüredi Pisztrángtelepen. tovább »
Jobbik: hibás kivitelezés, de ki fizeti meg?
Miskolc -Ki fog fizetni a Zöld Nyíl hibáiért? – címmel tartott sajtótájékoztatót a Jobbik. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés