Mécsesgyújtás
8 személyt, köztük 1 nőt és 2 fiatalkorú férfit, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolnak. A bűncselekményre a Btk. 10-15 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé – tudatta dr. Martossy György, csoportvezető ügyész, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség szóvivője.
2006. október 15-én 16 óra körüli időben a sértett gépkocsijával haladt Szerencs irányából Olaszliszka felé. A faluba érve a Kossuth úton az út mellett haladó gyermekkorú H.K-t a gépkocsi elsodorta, aki ennek következtében az út melletti vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett. A sértett azonnal megállt, de az autóból kiszállni már nem tudott, mert a kislány felnőtt korú bátyja a kocsihoz rohant, annak motorház tetejére felugrott és oköllel a szélvédőre ütött. Ennek hatására a szélvédő bepókhálósodott. A sértett megpróbált elindulni az autóval de addigra odaért a kislány apja, fiatalkorú bátyja és még három rokon férfi, és kirángatták az autóból. Közben a kislány anyja távolabbról kiabálta, hogy „Öljétek meg a magyart, mert meghalt a gyerek.”
A hét férfi ütlegelni kezdte a sértettet, majd amikor a földre került valamennyien rugdosták fején és testén egyaránt.. A legtöbb ütést és rúgást a kislány felnőtt korú bátyja adta le. Egy másik rokon férfi a földön fekvő sértettet nekifutásból fejbe rúgta. A kislány apja még a házba is befutott, ahonnan egy baltával tért vissza, hogy levágja a sértett fejét.
Időközben a környéken lakók a helyszínen összegyűltek, de csak egy férfi volt, aki megpróbálta megakadályozni a bántalmazást.
A bántalmazás abbahagyása után a kocsiból kiszállt a sértett nagyobbik gyermeke és odament, akkor még élő, apjához, majd kérte az ott összegyűlteket, hogy hívjanak mentőt, de segítséget senkitől nem kapott. Ekkor húgával Vámosújfalu irányába kezdett futni, ahol egy gépkocsi vezető felvette a kocsijába a gyerekeket, majd ő hívott mentőt a helyszínre.
A sértett halála a fejet ért rendkívül nagyszámú (mintegy 40) ütés és rúgás következtében kialakuló sérülések folytán következett be. A feji és nyaktájéki sérülések elhelyezkedése, többszörössége és jellege, az elszenvedésük, az élet kioltásával járó átlagos fájdalomérzetet és lelki gyötrelmet jelentősen meghaladta.
A gépkocsiban 388 ezer forint kár keletkezett.
A vádlottak közül a balesetben érintett kislány felnőtt korú bátyja a cselekmény elkövetését beismerte, a többi hét vádlott tagadja azt. A vádirat a bizonyítékok között nagyszámú tanúvallomást ujjnyom szakértői véleményt, orvosszakértői véleményt, hangtechnikai véleményt, felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyveket és titkos adatszerzés folytán beszerzett adatokat jelöl meg bizonyítékként.
Valamennyi vádlott előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.
Kapcsolódó anyagok: