2009.03.18 14:02; Frissítve: 2009.03.18 14:02


Szociális bolt – Miskolcon is nyílik

Szociális bolt – Miskolcon is nyílik

Miskolc – Kilencvennyolc százalék, hogy a
jövő csütörtökön
megnyílik Miskolcon az első szociális
bolt. Az ötletgazdával, egyben az egyik fő
szervezővel beszéltünk.


A szociális boltok
nyitásáról szóló
híreket olvasva hiába kerestük
Miskolc nevét. De így voltak
ezzel olvasóink közül is sokan.
Budai Gyula mindannyiunkat megnyugtat.
Már nyílik is a miskolci bolt.


Balmazújvárosba tartott
autójával Budai Gyula, a
MAGOSZ szövetségi igazgatója (a
bolthálózat ötletgazdája
és egyik szervezője),
amikor szerdán délelőtt
telefonon elértük. Egy
újsághír kapcsán
kérdeztük: tudomásunk szerint
több szociális bolt is
nyílt már az országban.
Miskolc kimarad?

Házitej-automata

Budai Gyula elmondta: eddig több
mint ötszázan keresték meg
őket, a Magyar Gazdakörök
Országos Szövetségét azzal,
hogy szeretnének ilyen boltot nyitni.
Néhány napon belül 14 bolt
működik az országban, és sorra
születik a többi. A lényeg: csak
magyar terméket lehet itt kapni,
közvetlenül a termelőtől
érkezik az áru, amely –
Budai Gyula elmondása szerint
– 20-50 százalékkal olcsóbb,
mint az egyebütt
megvásárolható. Mindenekelőtt
zöldséget és
gyümölcsöt kínálnak a
boltok, de minél több helyen
szeretnének tejet és tejterméket
is. Természetesen: házi tejet és
tejterméket. Sőt: tervezik tejautomata
felállítását is. De nem
marad ki a kínálatból
például a méz, a liszt, az
olaj.

A miskolci bolt
helyszínéről annyit árult el
Budai Gyula, hogy az az egyik
bevásárlóközpont
közelében lesz.


SZG

A
Szociális
Bolthálózatról

Budai Gyula
honlapjáról (www.budaigyula.hu):
A bolttulajdonossal
szerződést kötnek,
hogy a diszkont áron kapott
termékre maximálisan
mennyi hasznot tehet. A
rövidülő kereskedelmi
láncolattal azonban még
így is olcsóbban, vagy
közel azonos áron tud
minőségi magyar
termékeket
kínálni, mint a nagy
bevásárlóközpontok
A mostani rendszerbe alapvetően
magántulajdonban
lévő, csőd
szélére sodródott
kisboltokat akarnak bevonni.



Kapcsolódó cikkek:



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Helyreállt a vízszolgáltatás a négy hevesi településen
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Újra van víz azon a négy Heves megyei településen, ahol szombaton [...] tovább »
Kazincbarcikán átlépte a riasztási szintet a szállópor értéke
Kazincbarcika - Az előző két napon a szállópor koncentráció a Kazincbarcikán üzemelő automatikus [...] tovább »
Megkérdeztük: Ön szerint milyen a megye munkaerőpiaci helyzete?
Miskolc - Lehet találni munkát, a baj az, hogy nem fizetik meg a dolgozókat – válaszolta Csendom Mónika. Szerinte [...] tovább »
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 6. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Papi EB – megyénkbeli dicsőséggel
Borsod-Abaúj-Zemplén - Négyen is megyénkben szolgálnak a magyar papválogatottból, egyikük a torna legjobb magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása