Miskolc – Hivatalosan is bejelentették a
rendőrségen vasárnap öt
órára a miskolci Városház
térre szervezett
szimpátiatüntetést. A
résztvevők Pásztor Albert -
leváltott miskolci rendőrkapitány -
mellett szerveznek békés
demonstrációt.
A tüntetést egy
magánszemély jelentette be a
rendőrségen – mondta Dobi
Tamás, a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság
sajtóügyeletese. A
rendőrség tudomásul vette a
bejelentést és a rendezvényt
kellő létszámmal fogja
biztosítani – tette hozzá a
sajtóügyeletes.
Információnk szerint a vasárnapi
demonstráció miatt
készenlétet rendeltek el a
rendőrségnél és a
Nemzeti Nyomozóirodánál
is, szombaton délután pedig több
tucat készenléti rendőr
érkezett Miskolcra.
Mint ismeretes, Pásztor
Albert, Miskolc
rendőrkapitánya egy
lopássorozattal kapcsolatos
sajtótájékoztatón egyebek
mellett azt mondta: “Valamennyi
bűncselekmény, valamennyi
elkövetője cigány volt”.
Bencze József országos
rendőrfőkapitány a
sajtótájékoztatón tett
nyilatkozat miatt azonnali vizsgálatot rendelt
el Draskovics Tibor
igazságügyi és rendészeti
miniszter kezdeményezésére. A
vizsgálat idejére a
rendőrkapitányt más
beosztásba vezényelték.
Kapcsolódó cikkek: