2009.02.1 12:11; Frissítve: 2009.02.1 12:11


Szepessy Zsolt: „ Ez az összefogás ereje”

„Hatalmas erő az összefogás!”
Ezekkel a szavakkal kommentálta Szepessy Zsolt,
miszerint folytathatja munkáját
Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány.

Monok polgármestere, mint a
délutánra tervezett,  a
kapitányt támogató
megmozdulás egyik vezetője és
első szónoka elmondta, tüntetés
helyett fórumot tartanak öt órakor,
Miskolcon.


Szinte példa nélkül
álló, hogy egy helytelen
döntést ilyen hamar visszavonjanak
Magyarországon -  elemezte a helyzetet
Szepessy Zsolt. – Azt azonban
tisztán kell látni, hogy mindez a
kivételes összefogás
eredménye, hiszen ezúttal ugyanazt a
véleményt képviselte a borsodi
cigányvajda,  Miskolc baloldali
polgármestere és ellenzék
képviselői is.  A
délután öt órára
szervezett miskolci tüntetés így
már azelőtt elérte a
célját, hogy megtartottuk volna .
Így változik a program,
tüntetés helyett fórumon
találkozunk. Ugyanakkor az eset legfontosabb
tanulsága, hogy a közvélemény
végleg megelégelte a hazugságokat,
az elhallgatásokat. A vidéken
élők emberek számára minden
eszközzel meg kell teremteni a biztonságot
a mindennapokban!

Kapcsolódó cikkek:

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Új közúti határátkelőhely megnyitását tervezik az ukrán-magyar határon
Ungvár, 2012. május 25., péntek (MTI) - Új közúti határátkelőhely létesítését tervezik az ukrán-magyar [...] tovább »
Tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen
    Hódmezővásárhely, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Szolidaritás mozgalom és a Jobbik [...] tovább »
Családok tízezreinek megélhetését veszélyeztetné az ajkai timföldgyár esetleges leállása a VDSZ szerint
    Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Családok tízezreinek megélhetését veszélyeztetné [...] tovább »
Sok kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz az elmúlt napok viharai miatt
    Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Biztosítónként több száz káresetet, és [...] tovább »
Orbán “kikérte” Lázárt a hódmezővásárhelyiektől
    Hódmezővásárhely, 2012. május 25., péntek (MTI) - "Kikérte" a hódmezővásárhelyiektől [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés