A közlekedési miniszter arra számít, hogy akár március 9-ig, vagyis a népszavazás napjáig is elhúzódhat a vasutasok sztrájkja. Kákosy Csaba azt mondta, kész a Volán-buszokra bízni a közösségi közlekedés egy részét, ha elhúzódik a vasutassztrájk. A GKM ehhez a rendelkezésre álló pénz egy részét is átcsoportosítja.
A Borsod Volán Zrt.-nek feltett kérdés: mennyi pénz kellene egy elhúzódó sztrájk esetén ahhoz, hogy a közösségi közlekedést magukra vállalják, illetve egyéb kapaciásuk volna-e rá (mint busz, autóbuszvezető)?
- Egyelőre nem tudunk egyértelmű választ adni, hiszen nem tudjuk, mekkora utasforgalmat kellene lebonyolítani. A megyén belüli forgalmat nagy valószínűséggel el tudnánk látni, a Miskolc-Budapest vonal egy-két óránként induló Intercity-járatét nem biztos, vagy csak jelentős átcsoportosításokkal. Egy hetekig tartó sztrák esetén a jelenleginél sokkal nagyobb utasforgalommal kellene számolni, hiszen egy néhány napos vasúti szünet esetén sokan elhalasztják utazásaikat, vagy autóval mennek, amit heteken át lehet, hogy nem tudnának megoldani. Egyelőre ezt a kérdést nem vizsgálják és nem is készítik elő itt a szakemberek – válaszolt a cég marketin-vezetője, Ujj Zsuzsa.
Kedd reggeli rásegítő járatok: |
| 2 db járat 6.30-kor Miskolcról Budapestre 1 db járat 6.00-kor Sátoraljaújhelyről Miskolcra 1 db járat 6.15-kor Encsről Miskolcra |