2008.06.27 06:16; Frissítve: 2008.06.27 06:16


Lélektelen lélekharang-tolvajok jártak Csernelyen

Lélektelen lélekharang-tolvajok jártak Csernelyen
Csernely – Nyolcvan év után nem szól többé a csernelyi lélekharang, mert színesfémtolvajok leszerelték és elvitték. A helyszínt ismerő, felkészült bűnbanda dolgozott a temetőkápolnánál, mert négy méter magasból lopták le a súlyos zsákmányt.    

Néhány mázsányi bronz alapanyaggá válik nagy valószínűséggel az a két lélekharang, amiket ismeretlen tolvajok loptak el a falu fölötti dombon lévő temetőből szerdára virradóra. A község lakóit és vezetését is megdöbbentette az arcátlan lopás. A helyszínt ismerő és alaposan felkészült bűnbanda dolgozott a temetőkápolna mellett, mert négy méter magasból kellett leszerelni a több mázsás harangokat, amelyeket annak idején a faluból Amerikába kivándorló katolikus hívek adományából öntöttek Sopronban. A templom védőszentjéről elnevezett Szent Lőrinc harang legnagyobbik harangját háromszor csendítik meg, ha férfit temetnek, a mellette lévő valamivel kisebb harangot kétszer csendítik, ha nőt temetnek.

Megállt az idő

Mostantól nincs lélekharang, nincs amit megcsendíthetnének, amikor falbeli távozik az élők sorból. Valaki viccesen azt mondta: a lélekharang eltűnésével megállt az idő Csernelyen. Dobos László a helyi egyházi tanács vezetője elmondta, hogy százötvenezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki annak, aki megmondja az ügyben nyomozást folytató ózdi rendőrkapitányságnak, hol vannak az ellopott harangok, kik a lélektelen elkövetők. Dr. Szűcs Beáta jegyző arról tájékoztatott, hogy a csütörtöki önkormányzati ülésen is foglalkozott a testület az üggyel. Még nem tudják, hogy mi tévők legyenek. Harangot pótolni még csak lehet, ami több mint egymilliós kiadással jár. De ezeknek a lélekharangoknak már nyolcvan éve csernelyi lelkük volt…

A lapunknak megszólaló harangozó fiatalember elmondta, hogy szerdán hajnalban öt órakor furcsán csendült meg a legkisebb harang. A többit addigra már feltehetően leszerelték. Az elektromos vezérlésű berendezés akkor még működött a legkisebb harangnál. Amikor azonban később a temetőbe felmentek és észlelték lopást, ennek a harangnak is el volt vágva vezetéke. Ebből arra is következtetni lehetne, hogy akkor még ott lehettek tolvajok. A harangszótól megijedhettek, és a már kocsin lévő két nagy haranggal elhajtottak. Arra azonban már előzőleg felkészültek, hogy nem a falu központi része felől lévő úton mentek a tetthelyre, hanem a temető másik oldalán, a bokros részen található úton.

Jól látható volt a temetői betonjárdán, ahogy végiggörgették a harangokat. A szállítójárművel nem álltak közvetlenül a harangláb mellé, hanem távolabb parkoltak le. A sírok mellett volt egy félköríves, mély bevágás a földben. Ott feltehetően elejthették az egyik harangot.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON Sziréna
Avasi paneltűz – Pótmagánvád a tűzoltók ellen
Miskolc, Eger - Az új szakértői vélemény szerint szakmai hibák sora vezetett a három ember halálához. tovább »
A KME Miskolc Baleset-megelőzési Bizottságában
Miskolc - Május 23-án tartotta alakuló ülését a Miskolci Rendőrkapitányság tanácstermében Miskolc [...] tovább »
Tűzben halt meg egy hajléktalan Miskolcon
Miskolc, 2012. május 25., péntek (MTI) - Kigyulladt egy lakatlan faház Miskolcon, a tűz eloltása után egy férfi [...] tovább »
Meghalt egy motoros Borsodban
Miskolc, 2012. május 25., péntek (MTI) - A kórházban meghalt az a motoros, akinek a járművével csütörtökön [...] tovább »
Kigyulladt faházban lelte halálát a Csanyik-völgyben
Miskolc - Az éjszakai órákban értesítették a rendőrséget a tűzoltók, hogy Miskolcon a Csanyik-völgyben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés