Az RTL Híradójának birtokában lévő dokumentum szerint az anya pontosan közölte, hol vannak a gyerekekkel. A központi ügyelet értesítette az oltásvezetőt, aki nyugtázta a hírt. Ezek után háromnegyed órával hozták ki őket a lakásból. A Nógrád megyei katasztrófavédelem által készített tanulmány szerint szervezettebb mentéssel hamarabb ki lehetett volna őket menteni.
Az asszony két gyermekével a hetedik emeleten lakott. Az RTL Híradójának birtokába került dokumentum szerint az anya kétszer kért segítséget a tűzoltóktól. Először egy percen át beszéltek. Az ügyeletes először azt tanácsolta, hogy menjenek az ablakhoz, de a család akkor már alig kapott levegőt, és az asszony szavai szerint a tűz már két oldalról körbevette őket. A második hívás négy perccel később történt, akkor csak annyit mondtak, hogy már nem bírják tovább. Az ügyeletes ismét megígérte, hogy szól a kollégáknak. A családot háromnegyed órával az utolsó segélyhívásuk után hozták ki a lakásból. Az anya és fia akkor már nem élt, a lány a kórházban halt meg. Török Zsolt, a család ügyvédje szerint a tűzoltóknak szervezettebb mentéssel hamarabb rájuk kellett volna találniuk.
A Nógrád megyei katasztrófavédelem által készített tanulmányban, amelyet máig nem hoztak nyilvánosságra, az szerepel, hogy a tűzoltók többször is jártak a család lakásánál. Először húsz perccel az utolsó segélyhívás után kopogtak be, de mivel nem kaptak választ, továbbmentek. Másodszor már berontottak, eloltották a tüzet az egyik szobában, de a másik helyiségben lévőket állítólag nem találták meg. Végül a kazincbarcikai egység találta meg őket.
Bódi Zoltán, a Miskolci Tűzoltóság szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, a tűzoltóság a jogszabályoknak megfelelően jár el akkor, amikor egy folyamatban lévő rendőrségi és belső vizsgálat időszakában nem kommentálja azokat a bulvársajtóban megjelenő híreket, amelyek ismeretlen forrásból származnak, illetve kegyeletsértők.
Megszerezte a Blikk a paneltűz áldozatainak segélyhívását – Blikk
fuggetlen | 2010.03.09 08:15
Miskolc, Budapest – A tűzoltóságnak tudomása volt arról, melyik lakásból kellene kimenteni a bajba jutott anyát és két gyermekét a tavaly augusztusi miskolci paneltűz idején.